KGST-országként szerepelünk a medve halállistáján

Mindenki ismeri a szakállas viccet, hogy elterjed az erdőben a hír: a medvének van egy halállistája, és az erdő lakói találgatni kezdenek, vajon ki lehet rajta. Ukrajna már biztos... Most is sok elemző úgy találgatja Putyin távlati céljait, mintha nem jelentette volna be nyilvánosan ezeket már decemberben a NATO-val szemben támasztott orosz biztonságigarancia-igények formájában, mert ezek alapján Moszkva egyértelmű végcélja az egykori KGST-térség feletti befolyás visszaszerzése.

Emberileg érthető ugyan, ha ilyenkor az elemzők a napi aktualitások alapján próbálnak véleményt alkotni, de egyetlen háború tényleges okaira és kimenetelére nézve sem lehetett még soha érdemben következtetni a kitörésekor kialakuló hadihelyzetből. Ez csak nagyobb távlatból lehetséges, főleg miután maga Putyin is már előre nyilvánvalóvá tette fő stratégiai céljait.

'56-BAN NAGYON HASONLÓ TÖRTÉNELMI TAPASZTALATUNK VOLT, MINT MOST AZ UKRÁNOKNAK

Saját történelmünk tükrében érthetjük meg közelebbről, mi is zajlik most Ukrajnában, mert a Nyugat pontosan ugyanúgy buzdított minket az oroszokkal szembeni ellenállásra 1956-ban, mint az ukránokat a narancsos forradalommal, illetve utána az Euromajdannal... és pontosan ugyanúgy hiú reménynek bizonyul most is, hogy a Nyugat érdemben közbelépne vagy megvédené az általa oroszellenes fellépésre feltüzelt népeket, ahogyan 1956-ban ez üres ígéretnek bizonyult nálunk. Ilyen az, mikor kisebb népek függetlenségi törekvéseit eszközként használják fel nagyhatalmi játszmákban. Ha vannak a történelemben könyörtelen szükségszerűséggel ismétlődő leckék, ez bizonyosan ilyen, mert a nagyhatalmi érdekek minden más szempontot felülírnak. Főleg háborúkban.

Ukrajna abban más és különleges státuszú, hogy egymástól markánsan különböző két részből áll: van egy „európaibb”, ukrán többségű nyugati része, és egy orosz többségű keleti része. Henry Kissinger, az amerikai külpolitika máig magasan legkiemelkedőbb alakja már 2014-ben, az Euromajdan-válság idején megjövendölte: ha a nyugati külpolitika célja nem az ország két részének megbékítése és az, hogy Ukrajna híd legyen az oroszok és Európa közt, hanem az a stratégiai cél, hogy a nyugati részt a keleti orosz blokkal szemben egyoldalúan támogatva még inkább sarokba szorítsák Moszkvát, annak nagyon hamar tragikus következményei lesznek. Igaza lett.

NEMCSAK ELVAKULT PUTYINISTÁK TETTÉK FELELŐSSÉ A NYUGATI UKRAJNA-POLITIKÁT A KIÉLEZEDŐ KONFLIKTUSÉRT.

Hatalmas tévedés azt hinni, hogy csak a putyinista jobboldali sajtó Moszkvából távirányított narratívája az, hogy ezt a konfliktust egy nyíltan oroszellenes nyugati külpolitika provokálta ki. Kissinger, aki az amerikai külpolitikában mindenki másnál mélyebben ismeri az orosz történelmet, ismételten figyelmeztetett a veszélyre, hogy a medvét nem szabad sarokba szorítani, mert azzal gyakorlatilag kikényszerítjük, hogy támadjon. Márpedig a nyugatbarát ukrán fordulat kikényszerítése előbb softpropaganda-eszközökkel („narancsos forradalommal”), majd a kifejezetten polgárháborús helyzetet provokáló Euromajdannal pontosan a medve geopolitikai sarokba szorítását jelentette – különösen a balti országok NATO-integrációjával megfejelve. A kettő együtt már kifejezetten bekerítési manőver volt Moszkvából nézve.

Kissinger világosan látta és megfogalmazta már 2014-ben: „A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszországnak Ukrajna sosem lehet külföld, sosem csupán egy másik ország. Az orosz történelem azzal kezdődött, amit Kijevi Rusznak neveznek. Az orosz vallás is onnan terjedt el.” Vagyis az oroszok számára Ukrajnának nemcsak geostratégiai jelentősége kiemelkedő és nemcsak az ország rendkívül gazdag erőforrásai miatt fontos érdekszférájukban tartani, hanem Ukrajna az orosz identitás integráns része... bizonyos értelemben még inkább, mint mondjuk, nekünk Erdély.

MOST MIT NEM ÉRTÜNK? A NAGYHATALMI LOGIKA MINDIG ÍGY MŰKÖDÖTT

Pont így működött mindig a nagypolitika: amikor Oroszország átmenetileg meggyengült, a Nyugat addig nyomult korábbi érdekszférájának elfoglalásában, ameddig csak tudott. Most meg Putyin elérkezettnek látta az időt, hogy a Nyugat meggyengülését kihasználva visszaszerezze mindazt, amit csak tud. Vajon min vannak most sokan úgy megdöbbenve, amikor a történelemben ez sose volt másképp?

Maga Amerika és a NATO adott szabad kezet Putyinnak a háborúhoz azzal, hogy eleve kizártak bármilyen katonai beavatkozást Ukrajna védelmében. Bár Putyin már jóval régebben tudhatta, hogy a Nyugat nem fog érdemben beavatkozni, egészen pontosan a Krím elfoglalása óta, ami 2014-ben közvetlen válasz volt az Euromajdanra.

TELJES CIKK