charisma
372

Egy őrült videó az Ifjúsági Világnapról: „Találkozás Krisztussal”

Újra és újra halljuk azt, hogy az Ifjúsági Világnap egyik indoka, hogy a fiataloknak lehetőséget adjon a „Krisztussal való találkozásra”.

Az idei „katolikus Woodstockot”, ahogy a szekuláris sajtó egyszer elnevezte, a portugáliai Lisszabonban rendezik meg. Augusztus 1-jén, kedden kezdődött és augusztus 6-án, vasárnap ér véget. Természetesen Ferenc pápa is ott lesz a tervek szerint.

Az Ifjúsági Világnap hivatalos megnyitójára tegnap került sor egy Novus Ordo istentisztelettel, amelyet Manuel José Macário do Nascimento Clemente bíboros, az ottani helyi pátriárka celebrált.

A nyitó ’misét’ egyfajta üdvözlő vagy bemelegítő műsor előzte meg, amely ugyanezen a színpadon zajlott, bár az ’oltártól’ távolabb.

Íme egy 71 másodperces videoklip, amely megmutatja, mi történt ott.
(Az eredeti cikk képei védettek, megtekinthetők a lap alján található linken)
A szavak egyszerűen nem érnek célba, nem is kell kommentálni. Ez az őrület az eredménye annak az évtizedeken át tartó végtelen fecsegésnek, hogy a hit egy „élmény”, egy „találkozás”, amit folyamatosan „ápolni” kell.

A főszereplő ebben a videóban Joe Melendrez. Hivatalos honlapján ezt olvashatjuk: „Joe arra használja képességeit, hogy hatalmas tizenéves tömegeket mozgasson, és ugyanezeket az adottságokat megosztja ifjúsági nagygyűléseken, konferenciákon és országos rendezvényeken. Ma Joe Melendrez férj és apa, valamint született ceremóniamester, dinamikus zenei előadó, inspiráló szónok és szakértő lelkigyakorlat-vezető.”

Néhány dolgot el kell mondani a színpadról, melyet ezen az ifjúsági világnapon a portugál fővárosban, az Edward VII. parkban használnak:

JMJ. Jovens fazem a festa no Parque Eduardo VII - YouTube

Először is csúnya. Steril és unalmas, és nem világos, hogy mit akar jelképezni, ha egyáltalán valamit. Biztosan nem inspirál és nem épít. Távolról semmi katolikus nincs benne.

Másodszor némileg emlékeztet pogány piramisokra vagy tornyokra, ahol nyilvánvalóan emberáldozatot mutattak be hamis isteneknek:

(Az eredeti cikk képei védettek, megtekinthetők a lap alján található linken)

Az előző, 2019-ben Panamavárosban megrendezett ifjúsági világnapon Ferenc és a koncelebráló papság olyan feltűnő díszítőmintával ellátott miseruhát viselt, amely gyakorlatilag megegyezett azzal, amit az FBI a pedofilok által használt „fiúszerető” szimbólumként azonosított. Ez a blogbejegyzés és az alábbi 5 perces videó részleteket tartalmaz:

Bármi is történjen, vagy ne történjen, az biztos, hogy az Ifjúsági Világnapnak semmi köze a valódi római katolicizmus népszerűsítéséhez.

Forrás angol nyelven (az eredeti képek és video miatt érdemes megnézni)