Annaszu
Annaszu
442

Bárhol, bármikor

😇🙏 Ma reggel az élelmiszerboltban voltam, amikor egy hangos zörgésre, törés hangjára lettem figyelmes. Kíváncsi voltam, így megkerestem a zaj forrását, és láttam, hogy többen sugdolózva néznek …több
😇🙏 Ma reggel az élelmiszerboltban voltam, amikor egy hangos zörgésre, törés hangjára lettem figyelmes. Kíváncsi voltam, így megkerestem a zaj forrását, és láttam, hogy többen sugdolózva néznek a következő sor vége felé. Amikor odaértem, egy idős nénit láttam, aki véletlenül nekiment a polcoknak, így sok doboz és üveg leborult, összetört és szétfolyt. Ott térdelt a padlón, és szégyenében próbálta összetakarítani, de láthatóan nem ment neki.
Annyira sajnáltam, ahogy ott állt és bámulta mindenki a kínlódását. Odamentem, letérdeltem mellé és próbáltam nyugtatni, hogy minden rendben van, ne aggódjon, segítek feltakarítani. Körülbelül egy perc alatt az üzletvezető is odaért, mellénk térdelt, és szólt, hogy majd ők feltakarítanak.
A hölgy, mély szégyenkezéssel ennyit tudott kinyögni: "Előbb ki kell fizetnem mindazt, amit összetörtem." Legnagyobb megdöbbenésünkre ekkor a főnök teljes nyugalommal elmosolyodott, és kedvesen annyit mondott: "Van biztosításunk rá, semmit nem kell kifizetnie, menjen …több
Annaszu
1151

A Pentagon titkai 2017

Szeretem a Tom Hanks filmeket, jó témákat dolgoznak föl. Ezen is el lehet gondolkodni. 1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket …több
Szeretem a Tom Hanks filmeket, jó témákat dolgoznak föl. Ezen is el lehet gondolkodni.
1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnámi háborúval kapcsolatban...
A Pentagon titkai (HD) 2017
ancilla456
Ha jól tudom, a Da Vinci kódban is szerepel… 😄 amúgy jó szinész, kétségtelen.
Annaszu
172

Alapvetés

Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: „Megyek és elmosogatok, rögtön jövök”. Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna …több
Nemrég átjött hozzám egy barátom kávézni, üldögéltünk és az életről beszélgettünk. Egy ponton megjegyeztem: „Megyek és elmosogatok, rögtön jövök”.
Erre úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy űrhajót építek. Csodálattal vegyes csodálkozással tette hozzá: „Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem szoktam, mert ha mégis, a nejem sosem dicsér meg. Múlt héten például felmostam, és azt se mondta, köszi.”
Visszaültem mellé az asztalhoz, és elmagyaráztam, hogy én nem „segítettem” a feleségemnek. Ami azt illeti, a feleségemnek nem segítségre van szüksége, hanem egy partnerre. Én partner vagyok az otthoni teendők elvégzésében, és nem „segítség” az, hogy házimunkát is végzek.
Nem segítek a feleségemnek a takarításban, mert én is itt élek, és muszáj takarítanom.
Nem segítek a feleségemnek a főzésben, mert én is akarok enni, ezért főznöm is kell.
Nem segítek a feleségemnek a mosogatásban, mert én is használom azokat a tányérokat, amikből eszünk.
Nem segítek a feleségemnek a gyerekek körüli …több
Annaszu
1331

NEManya blogról

Évekig gondolkoztam rajta, hogy meg kellene írnom ezt a posztot, végül pedig évekig nem mertem. Aztán a folyamatos önfejlesztés és terápia eljuttatott arra a pontra, amikor ki tudom jelenteni, hogy …több
Évekig gondolkoztam rajta, hogy meg kellene írnom ezt a posztot, végül pedig évekig nem mertem. Aztán a folyamatos önfejlesztés és terápia eljuttatott arra a pontra, amikor ki tudom jelenteni, hogy a testem soha többé nem lesz szégyen tárgya számomra. Szóval akkor már meg is írhatnám...
NEM
Úgyis idén van a tízéves évfordulója annak a "csodálatos" eseménynek, amikor megerőszakoltak és most ne hüledezz, ne kezdj el sajnálni, hanem figyelj!
Az első regényemet – ami technikailag nagyon sok kívánnivalót hagy maga után – ventillációs jelleggel írtam pontosan erről a témáról és azzal az indíttatással, hogy megszabaduljak attól a rettentő sok indulattól. Így mertem csak csatornázni azt a sok-sok dühöt, ami felgyűlt bennem annak idején.
Most már egy sokkal szűrtebb, tisztított verziója van bennem mindannak, amit hosszú évekig éreztem. Erre jó ugyebár, hogy az ember beszél ilyesmiről, meg ha terapeutához jár. Megtanul tényszerűen, érzelmi töltöttség nélkül beszélni traumatikus élményekről. Ez …több
charisma
durvaa... Az igazság sokszor fáj. Szeretet nélkül elviselhetetlen.több
durvaa...
Az igazság sokszor fáj. Szeretet nélkül elviselhetetlen.
Annaszu
140

A posztkommunisták sem tűrték, ha valaki szembefordul velük – Mező Gábor a Mandinernek

Annaszu
67

GYulai józsef a nanotechnikáról 2011-ben tartott előadása

Gyulai József a nano-technikáról GTE Közgyűlés 2011több
Annaszu
127

A mai nap szentje: SZIÉNAI SZENT KATALIN

SZIÉNAI SZENT KATALIN Április 29. *Sziéna, 1347. március 25. +Róma, 1380. április 29. A 14. században az egyetemes Egyházat két nagy baj gyötörte és csúfította. A római pápa hetven éven át …több
SZIÉNAI SZENT KATALIN
Április 29.
*Sziéna, 1347. március 25. +Róma, 1380. április 29.
A 14. században az egyetemes Egyházat két nagy baj gyötörte és csúfította. A római pápa hetven éven át idegenben, a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a török terjeszkedésnek csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez járult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus édes Menyasszonyáért és a földi Krisztusért, ahogy ő az Egyházat és a pápát szokta nevezni.
Amikor róla beszélünk, rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, mert nem későbbi századok történészeire vagy legendáira kell …több
Annaszu
135

Sienai Szent Katalin szűz „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből

Sienai Szent Katalin szűz „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből (Cap. 167, Gratiarum actio ad Trinitatem: ed. lat., Ingolstadii, 1583, f. 290v-291) Megízleltem, és láttam Ó, örök Istenség …több
Sienai Szent Katalin szűz „Az isteni gondviselés” című párbeszédes művéből
(Cap. 167, Gratiarum actio ad Trinitatem: ed. lat., Ingolstadii, 1583, f. 290v-291)
Megízleltem, és láttam
Ó, örök Istenség, ó, örök Háromság, aki az isteni természet egysége által oly sokat érővé tetted egyszülött Fiad vérének váltságdíját! Te, örök Háromság, olyan vagy, mint valami mély tenger, amelyben minél többet keresek, annál többet találok; és minél inkább megtalállak, annál jobban kereslek téged. Te valamiképpen kielégítetlenül elégíted ki a lelket, mivel mélységedben úgy elégíted ki, hogy mindig szomjas és éhes maradjon rád, ó, örök Háromság, s nagyon kívánjon, és vágyódjék látni téged, a világosságot világosságodban.
Megízleltem, és láttam az értelem fényével világosságodban a te mélységedet, örök Háromság, és teremtésed szépségét: aztán beléd öltözködve láttam, hogy a képmásod leszek: hiszen nekem ajándékozod magadat, örök Atya, hatalmadból és bölcsességedből, amely bölcsesség Egyszülötted sajátja. A …több
Annaszu
302

Tisztelendő Seraphim Rose atya

"Azoknak a pszichológiai megpróbáltatásai, akik az utolsó időkben fognak élni, egyenlőek lesznek a mártírok fizikai megpróbáltatásaival. De ahhoz, hogy ellenálljunk ezeknek a megpróbáltatásoknak …több
"Azoknak a pszichológiai megpróbáltatásai, akik az utolsó időkben fognak élni, egyenlőek lesznek a mártírok fizikai megpróbáltatásaival. De ahhoz, hogy ellenálljunk ezeknek a megpróbáltatásoknak, ellent kell mondjunk mind annak amit a világ lelke sugal !,,
[ Tisztelendő Seraphim Rose atya ]
Annaszu
276

Nagy Szent Gergely: Krisztus a jó Pásztor

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből (Hom. 14, 3-6: PL 76, 1129-1130) Krisztus a jó Pásztor Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is …több
Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből
(Hom. 14, 3-6: PL 76, 1129-1130)
Krisztus a jó Pásztor
Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.
Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (1 Jn 2, 4).
Ezért …több
Annaszu
206

Így is lehet

Annaszu
126

Mesterséges anyaméh

Annaszu
311

Invocabo nomen Domini: Nincs itt semmi probléma?

Tovább a tartalomhoz Keresés Invocabo nomen Domini MENÜ Keresés kinyitása Nincs itt semmi probléma? Ha már nincsenek erényes és hívő emberek, mert szemetet fújtak össze az idők jelei és szelei, …több
Tovább a tartalomhoz
Keresés
Invocabo nomen Domini
MENÜ
Keresés kinyitása
Nincs itt semmi probléma?
Ha már nincsenek erényes és hívő emberek, mert szemetet fújtak össze az idők jelei és szelei, legalább a természetellenes perverzióktól terheltektől kellene óvakodni a vezetők és tanítók kiválasztásánál. Mert ők az állapotukkal járó elsötétülés folytán már képtelenek a valóságnak megfelelően értékelni, sőt a logika szabályait sem értik. Így ha mégis őket nevezik ki, könnyen olyan tanítóhivatali dokumentum jelenhet meg, amelynek már a címe és első mondata is súlyos tévedés. Ahogy most is történt. Többek között erről a tévedésről szól Edward Feser írásának részlete. Ajánlom azoknak, akik az eretnekségek sorjázásába belefáradva a “csak a jót nézzük benne” alapelvet hirdetve nem akarnak tudomást venni a valóságról.
A Hittani Dikasztérium (DDF) közzétette a Dignitas Infinita című nyilatkozatot az emberi méltóságról. Én is legalább annyira belefáradtam abba, hogy mára már megszokottá vált a …több
Annaszu
195

Egy másik történet.

A szépkorú házaspár reggelizik. A hölgy, mint minden reggel, pirítja a félbevágott zsömléket. Már majdnem nyújtaná mint mindig a felső részt, de gondol egyet, maga elé teszi, és az alsót nyújtja …több
A szépkorú házaspár reggelizik. A hölgy, mint minden reggel, pirítja a félbevágott zsömléket. Már majdnem nyújtaná mint mindig a felső részt, de gondol egyet, maga elé teszi, és az alsót nyújtja a párjának. A párjának könnybe lábad a szeme és hálásan így szól. Ó drágám, köszönöm. Tudod, én ki nem állhatom a felső részt, kedvencem az alsó, de sosem szóltam, mert azt gondoltam, neked is, ezért lemondtam róla a javadra.
Annaszu
258

Éden kertjei 1992

Éden kertjei 1992 Az olasz rendező és forgatókönyvíró, Alessandro D'Alatri, a kilencvenes évek végén kezdett el Jézus élete iránt érdeklődni. Az alkotó figyelmét egy kevésbé ismert, tulajdonképpen …több
Éden kertjei 1992
Az olasz rendező és forgatókönyvíró, Alessandro D'Alatri, a kilencvenes évek végén kezdett el Jézus élete iránt érdeklődni. Az alkotó figyelmét egy kevésbé ismert, tulajdonképpen a Bibliában nem is szereplő, időszak keltette fel: a tizenegy éves gyermek Jézus első látogatása a jeruzsálemi szentélyben és a harmincéves mester tanítvány toborzása közötti évek. Láthatjuk drámai útját a sivatagban, amint a fiatal Messiás Istent keresi, amint fogadott apja, József, tanítja és amikor rádöbben nehéz sorsára. A rendező, miután részletesen áttanulmányozta az Evangéliumokat és más korabeli dokumentumokat, továbbra sem érezte magát járatosnak a témában. A forgatókönyv végül csak a zsidó származású író, Miro Silvera segítségével született meg. A filmet az egyház is elfogadta, külön kiemelve a katolikus és a zsidó kultúra szálainak érdekes összekapcsolását. A történelmi hűségre különös figyelmet szentelő alkotók Marokkó tájain forgatták a történetet 1700 statiszta közreműködésével.…több
Annaszu
286

Akinek füle van, hallja meg!

Akinek füle van, hallja meg! George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, …több
Akinek füle van, hallja meg!
George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga kalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:
,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a kalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:
- Na, mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük? - Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem …több
Annaszu
410

Az idő alkalmazásáról

Desertumlocum Az idő alkalmazásáról Grou Atya: Kézikönyv Belső Lelkek Számára. AZ emberiség nagyobb része rosszul használja fel az idejét ; sokan mások tökéletesen zavarban vannak az idejükkel,…több
Desertumlocum
Az idő alkalmazásáról
Grou Atya: Kézikönyv Belső Lelkek Számára.
AZ emberiség nagyobb része rosszul használja fel az idejét ; sokan mások tökéletesen zavarban vannak az idejükkel, és nem tudják, hogyan használják fel, vagy inkább, hogyan veszítsék el; egyetlen céljuk, hogy elpazarolják, hogy kellemesen teljen el számukra, vagy legalábbis anélkül, hogy fáradtnak és unottnak éreznék magukat. Sikerül ez nekik valaha is ? A tapasztalat azt tanítja, hogy azok az emberek, akik a legmohóbban vágynak az élvezetekre, hamar eltelnek vele, és hogy az undor, a fáradtság és a tétlenség hamarosan elviselhetetlenné teszi őket, még saját maguk számára is. De sajnos, ha már megszerezték ezt a tapasztalatot, nagyon ritkán profitálnak belőle: a rossz szokások kialakultak; túl sokba kerülne a jó szokások átvétele: továbbra is úgy élnek, ahogy eddig éltek, bár már nem hízelegnek maguknak a boldogság reményével, amit egykor magabiztosan vártak. Jaj azoknak, akik visszaélnek az idejükkel és …több
Annaszu
265

Ételszentelés Csíkszeredában

Annaszu
454

MIT TETTÉL VELEM, URAM?

MIT TETTÉL VELEM, URAM? Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna. Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt …több
MIT TETTÉL VELEM, URAM?
Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna. Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt magzat már meg szokott maradni. Még tíz nap hiányzott! Rosszul lettem, kórházba kerültem. Imádkoztam, ostromoltam az eget – hiába. Világra jött, öt percig élt, csuklott és meghalt. Számomra összedőlt a világ. Az egyik ápolónő mit sem törődve a politikai rendeletekkel, megkeresztelte: Ákos lett a neve.
Kértem, adja a karomba. Lemosta, bepakolta, odaadta. Magamhoz szorítottam! Patakokban folytak a könnyeim. Szólítgattam, beszéltem hozzá. „Miért nem sírsz? Nincs hangocskád? Parányi kezecskéidet miért nem mozgatod?” Nem akartam kiadni a kezemből. A lelki fájdalomtól szinte nem is voltam magamnál. Uram, Istenem, mit tettél velem? – kérdeztem folyton. – „Ez valóságos Ráchel siralma” – mondta az orvos. A magzatokat a kazánházba szokták dobni. Őt nem engedtem, élt, neve volt, anyakönyvezték. – Ilyen …több
Annaszu
2204

Fekete István: A széna

A széna Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen …több
A széna
Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen is valamit. Lám, a gyenge bort is ihatja az ember vödörszám, legfeljebb elszomorodik tőle, ami felesleges erőfeszítés, mert a búbánat megterem magától, míg a jó bortól elég egy literrel a kellő és hősien vidám érzelmek elérésére.
Szóval: a széna elfogy. De nem egészen. Úgy van ezzel az okos ember, mint az autó a tartalékbenzinnel, amelynek elégnek kell lenni a legközelebbi benzinkútig. A tartalékszénának pedig elégnek kell lenni addig, amíg a jószág szaglászni nem kezd az ajtó felé, ami azt jelenti, hogy van már zöld takarmány odakint, tehát ide vele azzal a finom idei lucernával, érezzük a szagát.
Az a szénatartalék néha odahaza van, néha azonban kint marad a domboldalon éppen azért, hogy ne lehessen hozzányúlni, de egyben figyelmeztesse az embert, hogy egy hónap még a világ, azaz az etetnivaló. …több
ancilla456
Jó volt olvasni!
Annaszu
Ezt hogy kéne meggyónni???