SSPX az azonos nemű "párok" "áldását" lehetővé tevő nyilatkozatról: Róma: DDF engedélyezi az azonos nemű vagy nem házas párok megáldását
2023. december 18-án, hétfőn a Hittani Dikasztérium (DDF) közzétett egy Ferenc pápa által aznap aláírt nyilatkozatot, amely lelkipásztori szeretetből engedélyezi a "rendellenes helyzetben lévő" párok - vagyis a nem házas vagy elvált és újraházasodott párok, valamint az azonos nemű párok - megáldását.
Ebben a meglehetősen hosszú szövegben a DDF Ferenc tanítására támaszkodva indokolja ezt a döntést, és különösen arra a válaszra, amelyet az öt bíboros dubiájára adott - amelyet furcsa módon kétszer is felhoz a szövegben -, és amely "Péter utódjának szolgálatában álló eszközként" indokolja a lépését.
Ami azt illeti, Víctor Manuel Fernández bíboros, "Tucho" prózájában "innovatív" jelleget ismert el, amit "nem hagyományosnak" lehetne fordítani. Még arra is gondol, hogy új "pasztorális" jelentést ad az áldásoknak, "lehetővé téve az áldások klasszikus értelmezésének kiszélesítését és gazdagítását, amely szorosan kapcsolódik a liturgikus perspektívához", ami mindenekelőtt tudatlanságát mutatja.
Egy botrányos szöveg
Fontos rámutatni ennek a szövegnek a botrányos jellegére, amely a szemantikai vergődés ellenére úgy tűnik, hogy ellentmond a Hittani Kongregáció előző határozatának. Ez a 2021. február 22-én kelt határozat tagadta az ilyen áldás lehetőségét, olyan magyarázattal, amely nem hagyott kiskapukat. Ezt a határozatot egyébként Ferenc jóváhagyta.
A botrány abban rejlik, hogy bár a DDF gondosan ügyel arra, hogy elkerülje a házassággal való hasonlóságot, az eredmény, amit a hívőkön, az újságokban és azok számára, akik nem katolikusok, a megerősítés eredménye: "Az Egyház engedélyezi az azonos nemű párok megáldását", minden egyéb megkülönböztetés nélkül, amelyet a dikasztérium megpróbál lefektetni.
Mégis, lehetetlen, hogy a Kúria nem látta előre ezt az eredményt: a DDF tehát teljes mértékben felelős a botrányért, amely definíciója szerint abban áll, hogy alkalmat ad a bukásra, azaz a bűnre. Teljesen nyilvánvaló, hogy a hívek egy részének gondolkodásában, akár a hívek egy része, akár nem, ez a bejelentés egy módja annak, hogy az Egyház elfogadja - anélkül, hogy bármit is hozzátenne - ezeket a helyzeteket.
Egy hatástalan megkülönböztetés
A következtetéshez vezető érv a liturgikus áldás és a nem liturgikus áldás közötti különbségtétel. Ha az elsőt kizárjuk, a második elfogadható a 39. pontban felsorolt feltételek mellett: "ezt az áldást soha nem szabad a polgári házasságkötés szertartásaival egyidejűleg, de még azokkal kapcsolatban sem átadni. Nem is végezhető semmilyen ruházat, gesztus vagy szó kíséretében, ami egy esküvőhöz illik".
A probléma azonban nem magában a megkülönböztetésben rejlik, hanem magában az áldás tárgyában, amely - akár liturgikus, akár nem - nem lehet rossz vagy erkölcstelen. Ha egy abortuszt akaró nő megkéri a papot, hogy áldja meg, hogy minden rendben menjen, akkor áldást kell adnia rá? A nyilatkozat feltételei szerint úgy tűnik, hogy a válasz lehetne: "igen". Minden értelmes ember megérti, hogy az áldás nem adható meg ennek a nőnek, csak azzal a céllal, hogy segítsen neki elkerülni ezt a bűncselekményt.
Igaz, hogy a pap "mindenkit" megáldhat, még akkor is, ha valaki homoszexuális, vagy ha valaki házasság nélkül él együtt mással. Hasonlóképpen, a gyóntatószékben, ha a papok valamelyik esetben jogos okból megtagadják a feloldozást, megáldhatja a bűnbánót, hogy bátorítsa őt, és kérje számára a megvilágosodás és az erő kegyelmét.
De a "házaspár" megáldásában az áldás tárgya éppen ez a törvénytelen egyesülés, amelyet a katolikus tanítás elítél. És azt mondani a 40. pontban, hogy ebben az áldásban "nincs szándékunkban semmit sem legitimálni", a legjobb esetben hiú ábránd, a legrosszabb esetben hamis tanúzás. Mert az áldottak szemében éppúgy, mint a körülöttük élőkében, ez egy legitimáció.
A nem liturgikus áldás hamis biztosítéka
A 37. pontban a szöveg az öt bíboros dubiára adott válaszát használja: ez a válasz ragaszkodik ahhoz, hogy "azok a döntések, amelyek bizonyos körülmények között a lelkipásztori óvatosság részei lehetnek, nem feltétlenül válhatnak normává". A DDF a 38. pontban így zárul: "Ezért nem szabad előírni és nem szabad támogatni a szabálytalan helyzetben lévő párok megáldásának szertartását".
A pápa számára az Amoris laetitia 304. pontja szerint a veszély az lenne, ahogyan a 37. bekezdés kifejti, hogy "tűrhetetlen kazuisztikához vezetne". De Joseph Zen bíboros már reagált egy ilyen igényességre Ferencnek az öt bíboros dubiára adott válaszához fűzött kommentárjában. Ami azt illeti, hogy Ferenc nem akarna pontos szabályt ezekre az áldásokra, ez "lelkipásztori szempontból tarthatatlan" - állítja a kínai bíboros. "Hogyan hagyhatja az egyház egy ilyen fontos kérdésben az embereket világos szabály nélkül, és bízhat az egyéni belátásra? Nem így törne ki a lelkekre nagyon veszélyes kazuisztika káosza?"
Erre vonatkozóan felmerül a kérdés: vajon a DDF fel fogja-e kérni azokat a püspökségeket vagy püspököket, akik már kihirdettek ilyen liturgikus formulákat - a holland nyelvű belga püspökséget, valamint néhány német püspököt -, hogy vonják vissza azokat? A kazuisztikus káosz már elkezdődött.
Összefoglalva, ez a nyilatkozat, amely az Amoris laetitia forradalmi szövegét a végső következményekhez vezeti - amit egyesek már előre láttak -, a mély megosztottság magvát veti be, és felbecsülhetetlen károkat fog okozni az Egyházban. Csak remélni tudjuk, hogy az erre adott reakciók gyorsan megértetik a szerzőket. Forrás: rorate-caeli.blogspot.com
