Clicks577
hu.news
1

Burke bíboros: Nyilvánvaló, hogy Ferenc pápa nem akarja, hogy vezetői pozícióm legyen

"Papságom alatt mindig azért kritizáltak, mert túlságosan figyeltem arra, amit a pápa mond" - mondta Raymond Burke bíboros Ross Douthatnak egy interjúban a gonosz The New York Times lapnak (november 9).

"Most pedig egy olyan helyzetben találom magam, ahol a pápa ellenségének hívnak, pedig nem vagyok az" - tette hozzá Burke.

"Nem változtam. Ugyan azokat a dolgokat tanítom, amelyeket eddig is tanítottam, ezek pedig nem az én ötleteim".

Észrevette, hogy a pápaságot megváltoztatta a "politikai nézet", miszerint a pápa egyfajta abszolutisztikus uralkodó, aki "azt csinál, amit akar".

Burke azonban kiemelte, hogy a pápát nem azért nevezik ki, hogy megváltoztassa az egyház tanait.

Észrevette, hogy Ferenc pápa "lefokozta". "Nyilvánvaló, hogy Ferenc pápa nem akarja, hogy vezetői pozícióm legyen, nem olyan embernek lát, aki megfelelően irányítani tudna".

Kép: Raymond Burke, © John Briody, CC BY-ND, #newsEuzjaizzwc