06:12
Ralfi

MÁRIA ÉS MÁRTA
jó testvérek voltak
komplementer párost
alkottak a lányok
a szolgálatukban
mikor az Úr Jézus
betért a házukba
Márta sürgött forgott
csörgött a konyhában
hogy a Vendégüket
úgy, amint az illik
ebéddel ellássa
s nem törődött mással
ez a szolgálata
őt úgy lefoglalta
Mártának figyelmét
Jézusról teljesen
elvonta munkája
és amikor kész lett
hiába vitte be
a tiszta szobába
hiába tette le
Úr elé ebédjét
csak dorgálást kapott
ezért a tettéért
ezért mondja Ige
vigyázó szemetek
Őreá vessétek
ha meglátogatja
otthonod az Isten
hallgasson a füled
Istennek szavára
hagyd a konyhád másra
cselédre, szolgára
az se baj, ha nem kap
vendéged ebédet
Jézus azt nem bánja
és nem sértődik meg
nem rója fel néked
nem kapott ebédet
hisz Neki az étel
Atyja akarata
szívednek figyelmes
és szép szeretetét
Ő inkább óhajtja
a meleg ételnél
azt jobban kívánja
hiszen a világban
oly kevesen vannak
kik lábához ülve
csak Reá hallgatnak
csak Reá figyelnek
s nem veszik le Róla
a tekintetüket
az ilyenek lelkét
betölti a Lélek
felemeli őket
Jézusnak Szívéhez
beemeli őket
a jelenlétébe
egymásra találnak
a szerető szívek
egymásba olvadva
csedben összeforrnak
egymással kedvesen
beszélve csacsogva
egymásban lakoznak
most pár pillanatra
ha eljön a halál
édes pillanata
akkor majd örökre
egymásban maradnak
kik már itt a földön
egymásra találtak
egymásban lakoztak
látod már Barátom
érti már a lelked
hogy mennyire igaz
Jézusnak a szava
mér mondta Mártának
hogy az ő nővére
aki semmit nem tett
e semmittevésben
mégis a jobbik részt
választotta lelke
e választott részről
tanítja az Ige
hogy azt soha senki
nem veszi el tőle
ha életét veszik
bizony még akkor sem
mert Istent imádva
egyesült a lelkük
és egymásban élnek
dicsőség Istennek
most és mindörökre!

233
Ralfi megosztja ezt
77