A BARÁTSÁG TITKA
bár nyolcadik éve
hogy együtt él velem
az agydaganatom
és nincs különösebb
semmiféle bajom,
lényeg, hogy még élek
a többi nem számít,
a többi mellékes
és nem panaszkadom,
ám bármikor jöhet
fordulat fejemben
fordulat életben,
amelynek utána
majd haza kell mennem,
az örök szép mennybe
örömmel eltelve,
erre az esetre
nem csak úgy mint ember,
hanem halld papként is
készülnöm kell erre,
nemrég frissítettem
a végrendeletem,
és a lelkemben is
kerestem kutattam
mit kell még rendeznem,
kitől kell még nékem
bocsánatot kérnem,
mielőtt elmegyek
oda hová lelkem
tartozik eleve,
oda hová lelkem
vágyakozik bennem,
és jutott eszembe
a régi Barátom,
kivel negyven éve
már nem láttuk egymást,
s nem tudtunk egymásról
mert minket az élet,
messzire távolra
sodort el egymástól,
arra emlékeztem
hol lakott Barátom
még legény korában,
hiszen voltam nála
még akkor régebben,
és egy szép hétvégét
töltöttem Ővele,
írtam hát lelkesen
hittel és reménnyel
az Önkormányzatnak,
s elmondtam kérésem
keresem Barátom
és tudnak e Róla,
tegnap este aztán
halld, hogy úgy ujjongott
az én papi lelkem,
Csendülő Házában
hangosan kiáltva,
halleluja glóriát
falak felébredtek,
s a kuvik ijedten
szállt el almafáról
s kiáltott rekedten,
rám méltatlankodva
felrúgom a rendet,
és csendháborító
lettem Csendülőnek
csendes szent házában,
s háborgott a kuvik
háborodott lelke,
ám én csak ujjongtam
és a Szentléleknek,
és a Szent Istennek
szívből hálát adtam,
csörgött telefonom
ismeretlen számról,
hívott halld valaki
immáron másodszor,
éppen verset írtam
ám mégis megálltam,
fogadtam a hívást
és rögtön ujjongtam,
megismertem hangját
az én Barátomnak,
kicsit beszélgettünk
a negyven év után
mi egyetértettünk
halld mi ketten abban,
telót most letesszük
fogunk találkozni,
tartjuk kapcsolatunk
vigyázunk egymásra,
fogjuk egymás kezét
vigyázzuk a Másik
áldott és szép lelkét,
s többé nem veszítjük
el ezen életben,
mi Barátok egymást
glóri hallelujah,
halljátok lássátok
mi Barátok egymást,
és kértem az Istent
keze tartsa féken,
a rám leselkedő
halál bestiáját,
adjon egy kis időt
ám ezen mondatnál,
halld megállt a lelkem
csendes pillanatra,
……………………
majd folytattam imám,
tovább könyörögve
tovább imádkozva,
és Istentől kértem
ne kis időt adjon,
hanem jóval többet
még annál is többet,
legyen elég időnk
legyen még sok évünk,
bepótolni mindazt
amit nem tettünk meg
a negyven év alatt,
ezen mondat után
én ismét megálltam
és csendet tartottam,
……………….
múltnak vetélője
csendben szaladt forgott
a papi lelkemben,
mutatta az évet
mutatta a napot,
mutatta a percet
amikor vétkeztem,
bárhol és bármikor
és halld bárki ellen,
és itt megállt bennem
a múlt vetélője,
és nem forgott tovább
az idő kereke,
csak a súlyát terhét
éreztem vétkemnek,
bocsánatot kérek
tőled jó Barátom,
óh, én felelőtlen
és felejtős lélek,
megírtad levélben
eljössz Kecskemétre,
a Főiskolára
egy találkozóra
s meglátogatsz engem,
és én valamiért
mégsem voltam otthon,
s nem tudom az okát
hová s miért mentem,
erre nem emlékszem
felejtős fejemmel,
ám bántja a lelkem
s tőled jó Barátom,
most ebben a versben
bocsánatot kérek,
s arra kérlek Téged
bocsássál meg nékem,
ezen mondat után
kérést követően,
megkönnyebbült lelkem
bár férfiak vagyunk,
azt érezte lelkem
a messze távolban,
Kedves jó Barátom
együtt sírtál velem,
köszönöm Istennek
s majd elgondolkodtam
ismét elmélkedtem,
hogyan lehetséges
hogy ennyi év után,
nem hűlt ki lelkünkben
halld ez a barátság,
s jutott az eszembe
azt mondja az Ige,
halld a szeretetről
korintus levélben,
nem múlik el soha
hogy ha igaz volt az
nem múlik el soha
örökre megmarad,,
úgy vélem én bátor
úgy vélem én hálás
botor bűnös lélek,
a mi barátságunk
azért ilyen erős
és azért nem múlt el,
mert Istentől kaptuk
s él bennünk szeretet,
mint tudd a legnagyobb
ajándék mit kaptunk,
élettől Istentől
földi életünkben,
és megőriztük azt
sok év és küzdelmek
gátja ellenére,
ha nem találkoznánk
mégsem itt a földön,
tudd és hidd barátom
találkozunk mennyben,
megöleljük egymást
köszöntjük az Istent,
s megköszönjük Néki
a mi barátságunk,
megköszönjük Néki
hálát adunk érte,
többé nem veszítjük
el Barátom egymást!
Dicsőség az Atyának
a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben
most és mindörökre!
Dicsőség Istennek
köszönet és hála,
az Önkormányzatnak
Aki a levelem
Hozzád eljuttatta!
Szela, Szela, Szela
glóri hallelujah
Hozzád eljuttatta,
Szela, Szela, Szela
éljen a Barátság
mit Isten megadott
mit sten megtartott,
mit Isten megszentelt
most és mindörökre,
glóri hallelujah
glóri hallelujah!
dicsőség és hála
Szerető Istennek
most és mindörökre!
Ha tetszett ez a vers
s benne a történet,
add tovább Olvasóm
versemet Hallgatóm,
hadd tudják meg sokan
hogy mi a barátság
áldott és szent titka,
Glóri HallelujaH!
12:01