hu.news

A német politikus bejelentette, hogy templomban fogják "megáldani" a közelgő pszeudo-házasságát

Az 50 éves Thorsten Rollmann politikus október 29-én meleg pszeudo házasságot kötött.

A Bajor Keresztényszociális Unió tagja, ami elvileg egy "kereszténydemokrata és konzervatív" párt.

Rollman elmondta a Main-Echo.de lapnak, hogy a pszeudo-házasság "nagy ünneplését" jövő évben fogják tartani, és "templomi áldás is lesz".

Az egyébként képzett banktisztviselő Rollman énekel a templomi kórusban, tanít és szentáldozást is oszt. Saját értelmezése szerint az "időseknek" van problémája a homoszexualitással, mert azt "bűnnek gondolták".

Miután bejelentette homoszexualitását, beadta lemondását oktatóként és szentáldozás lelkészként, hogy ne legyen megosztott a plébánia.

Azonban Wenigumstadt pásztora támogatta, és megkérte Rollmannt, hogy tájékoztassa őt, ha ellenállásba ütközik. Egy nő, aki nem akart Rollmantól szentáldozásban részesülni, a diakónus által lett meggyőzve.

Rollmann nem sértődik meg azon, hogy az egyház "csak (illegális) áldást" ad és semmilyen esküvői szertartást:

"Számomra az áldás nem más, mint egy esküvői szertartás. Annyi a különbség, hogy nem teszik kezünkre a plébános stóláját."

#newsNydxfdmhwj

1442
lowoa megosztja ezt

957. Gomora Szodoma Technika.
Ilyen is volt a GooglePluson, s még valami ami fontos az Amoris Laetitia, úgyhogy akik szeretnék, hogy még az is létrejöjjön csak tessék olyan cikkel bombázni a rendszerhálózatot

2
Bazsó-Dombi Attila

„Rollman énekel a templomi kórusban, tanít és szentáldozást is oszt. […] Miután bejelentette homoszexualitását, beadta lemondását oktatóként és szentáldozás lelkészként, hogy ne legyen megosztott a plébánia.” – Oszt magának nem csak a fordítói diplomaosztáskor lehetett gondja, hanem akkor is amikor az eszet osztották!