Annaszu
2209

Fekete István: A széna

A széna Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen …több
A széna
Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen is valamit. Lám, a gyenge bort is ihatja az ember vödörszám, legfeljebb elszomorodik tőle, ami felesleges erőfeszítés, mert a búbánat megterem magától, míg a jó bortól elég egy literrel a kellő és hősien vidám érzelmek elérésére.
Szóval: a széna elfogy. De nem egészen. Úgy van ezzel az okos ember, mint az autó a tartalékbenzinnel, amelynek elégnek kell lenni a legközelebbi benzinkútig. A tartalékszénának pedig elégnek kell lenni addig, amíg a jószág szaglászni nem kezd az ajtó felé, ami azt jelenti, hogy van már zöld takarmány odakint, tehát ide vele azzal a finom idei lucernával, érezzük a szagát.
Az a szénatartalék néha odahaza van, néha azonban kint marad a domboldalon éppen azért, hogy ne lehessen hozzányúlni, de egyben figyelmeztesse az embert, hogy egy hónap még a világ, azaz az etetnivaló. …több
ancilla456
Jó volt olvasni!
Annaszu
Ezt hogy kéne meggyónni???