Amikor először utaztam vissza az óhazába, nagy vágyam volt a karmelita kolostorba elmenni, miután azok visszakapták a kolostort. A mi kertünkben volt egy nagy diófa, ahol fent a magasban volt a kedvenc helyem kiskoromban.
Onnan beláttam a kolostor elhagyott kertjére, melyről apám mindig mesélte, mennyit kapáltak ott a nővérek. Nagyon megható volt látni, hogy csupa fiatal nővérrel van tele a kolostor. Egy hálatelt,felejthetetlen találkozás volt.
A karmelita nővérek búcsúzáskor emlékbe adtak egy képet kis Teréz halálának 100. évfordulója alkalmából. Otthon felállítottam az ágyam melletti kis asztalra. Szúrós tekintettel nézett rám Teréz. Nem bírtam elviselni. Fogtam a képet és befelé fordítottam.
Azon az éjjel borzasztó álmom volt arról, hogy egy fiatal szerzetes pap meghal... Ismertem a fiatal papot, de csak látásból és a nevéről. A részletek nem fontosak, az álom abbamaradt és felriadtam.
Napközben nem gondoltam rá. Két nappal később ugyanott folytatódott az álom, ahol abbamaradt. A pap az oltár előtt volt felravatalozva, sok pap és néhány püspök is jelen volt. A koporsótól három lépcső vezetett fel az Oltáriszentséghez, mely ki volt helyezve.