Miért lehet a szexuális erkölcs sokkal fontosabb, mint azt valaha hittük
Néhány nappal ezelőtt fejeztem be a Szex és Kultúra tanulmányozását második alkalommal. Ez egy figyelemreméltó könyv, ami összefoglalja J. D. Unwin [1] oxfordi kultúrantropológus egy életen át tartó kutatásait. A több mint 600 oldalas könyv, Unwin szavaival, csak egy „összefoglalója” kutatásainak —hét kötetre lenne szükség, hogy mindent elrendezzen.[2] Írásai azt sugallják, hogy ő egy racionalista, aki azt hiszi, hogy a tudomány a végső eszköz a vizsgálathoz (úgy tűnik, nem volt vallásos ember). Ahogy haladtam azzal, amit talált, többször is találkoztam azzal a gondolattal, amit még filozófia hallgatóként ismertem meg: bizonyos erkölcsi törvények célja az lehet, hogy minimalizálja az emberi szenvedést, illetve maximalizálja az emberiség virágzását hosszú távon.
Az Unwin nyolcvanhat társadalomból és civilizációból származó adatokat vizsgált meg, hogy van-e kapcsolat a szexuális szabadság és a kultúrák virágzása között. Az teszi különösen érdekessé a könyvet, hogy mi Nyugaton megtapasztaltuk a szexuális forradalmat az 1960-as évek végén, a 70-es és 80-as években, és most abban a helyzetben vagyunk, hogy teszteljük azokat a következtetéseket, melyekre 40 évvel korábban jutott.
Unwin kulturális kategóriái
Unwin négy „nagy emberi kultúra mintát” ismertet, valamint mérte a virágzás fokát az építészetben, művészetben, műszaki tudományokban, irodalomban, mezőgazdaságban és így tovább. Az osztályozás elsődleges kritériuma az volt, hogyan kapcsolódnak ezek a természeti világhoz és az abban található erőkhöz.[3]
zoista: teljes önfókusz a mindennapi életre, akaratra, és igényre anélkül, hogy megértené a természetet. Úgy ismerteti, mint egy „semleges” vagy „halott kultúrát”
monista: babonás hiedelmeket és/vagy a halottak különleges kezelését sajátítják el, hogy megbirkózzanak a természeti világgal
deista: a természeti erőket egy istennek vagy isteneknek tulajdonítja
racionális: Használja a racionális gondolkodást, hogy megértse a természetet, és hogy nap mint nap döntéseket hozzon
A szexuális korlátozás fokozatai Unwin szerint
A szexuális korlátozás fokozatait két fő kategóriába osztotta —házasság előtti és házasság utáni. A házasság előtti kategóriák a következők:[4]
teljes szexuális szabadság—nincs semmilyen házasság előtti korlátozás
Rendszertelen vagy alkalmi korlátozás— a kulturális szabályozás előírja, hogy az önmegtartóztatásnak van eseti időszaka
Szigorú tisztaság —szűz marad, amíg nem házasodik meg
A házasság utáni kategóriák a következők:[5]
Módosított monogámia: egyetlen házastárs, de a kapcsolatot bármelyik fél megszüntetheti.
Módosított poligámia: a férfiaknak lehet egynél több feleségük, de a feleség otthagyhatja a férjét.
Abszolút monogámia: csak egy házastárs engedélyezett életükben (vagy néhány kultúrában addig, amíg meg nem hal az egyik).
Abszolút poligámia: a férfiaknak lehet egynél több feleségük, de a feleségeknek „korlátozniuk kell szexuális életüket férjük számára egész életükben.”
Mire jött rá?
Készítettem egy 26 oldalas idézetgyűjteményt a könyvből, amely összefoglalja a megállapításait; még ezzel is jelentősen alábecsüljük azt a szigort, valamint a lenyűgöző részleteket, melyeket feltárt a nyolcvanhat kultúrára vonatkozó adatokban. Íme, néhány a legfontosabb megállapítások közül:
A szexuális korlátok hatása: a fokozott szexuális korlátok, akár házasság előtt vagy után, mindig fokozottan virágzó kultúrához vezettek. Ezzel szemben a fokozott szexuális szabadság mindig egy kultúra összeomlásához vezetett, három generációval később.
Egyetlen legbefolyásosabb tényező: Meglepő módon az adatok feltárták, hogy egy kultúra virágzásához az egyetlen legfontosabb összefüggés, hogy szükség volt-e a házasságkötés előtti tisztaságra, vagy sem. Így vagy úgy, de ennek nagyon jelentős hatása volt.
A kultúra legmagasabb virágzása: A legerősebb kombináció az volt, amikor a házasságkötés előtti tisztaság „abszolút monogámiával” párosult. A racionális kultúrák, melyek megtartották ezt a kombinációt legalább három generáció alatt, meghaladták az összes többi kultúrát minden területen, beleértve az irodalmat, művészetet, tudományt, bútorokat, építészetet, műszaki tudományt, valamint a mezőgazdaságot. A nyolcvanhat megvizsgált kultúrából csak három érte el valaha is ezt a szintet.
A házasság előtti tisztaság elhagyásának hatása: Amikor már nem volt norma a szigorú házasság előtti tisztaság, az abszolút monogámia, a deizmus, valamint a racionális gondolkodás is eltűnt három generáció alatt.
Teljes szexuális szabadság: Ha a teljes szexuális szabadságot egy kultúra elfogadta, az a kultúra összeomlott három generáció alatt, a virágzás legalacsonyabb szintjére — melyet Unwin úgy ír le, mint „semlegest”. A „nulla szintű koncepcióra” az jellemző, hogy az emberek kevés érdeklődést mutatnak a saját akaratukon és igényeiken kívül. Ezen a szinten a kultúrát általában meghódítják, vagy átveszi egy nagyobb társadalmi energiával rendelkező másik kultúra.
Időeltolódás: Ha változnak a szexuális korlátok, akár fokozódnak vagy csökkennek a korlátozások, a változás teljes hatása nem valósul meg a harmadik generációig. (Megjegyzés: egy tisztázó lábjegyzetet adtam hozzá ennek a cikknek a végén. Lásd a #13 lábjegyzetet)
Hogyan viszonyul ez a mai kultúrához?
Unwin 1936-ban publikálta eredményeit, jóval azelőtt, hogy a szexuális forradalom megtörtént a Nyugaton. Itt a lehetőség, hogy teszteljük a következtetéseket, hogy a saját kultúránk követi-e az előrejelzett mintát. Unwin „nemzedék” alatt kb. 33 évet ért, így közel egy évszázad kell számunkra, hogy a kulturális változások teljes hatását meglássuk, de elég messze eljutottunk a folyamatban, hogy képesek legyünk megfigyelni bizonyos megjósolt hatásokat.
A szexuális forradalom előtt, ami a késő 1960-as években kezdődött, a házasság előtti tisztaságot még erősen tartották a Nyugati kultúrában. De az 1970-es évektől a házasság előtti szexuális szabadság egyre inkább elfogadhatóvá vált. A 2000-es évek elején a legtöbb tizenéves szexuálisan aktív volt, és ha valaki szűz maradt a házasságkötésig, arra hitetlenkedve, ha nem a gúnnyal néztek. Ugyanakkor a kultúra az abszolút monogámia társadalmi normájából elmozdult „a módosított monogámia” irányába.
Unwin jóslatai a kultúránkra vonatkozóan
Köszönhetően a racionalista generációnak, amely megelőzte őket, a társadalom első generációja, amely félretette a szexuális korlátozásokat, továbbra is élvezheti az újkeletű szexuális szabadságot, mielőtt a kultúra bármilyen jelentős hanyatlását észlelnék. Az adatok azt mutatják, hogy ez a „megeszem a tortát, és marad is” fázis legfeljebb egy újabb generációig tart, mielőtt a hanyatlás elkezdődik. Unwin írta:
Ezen társadalmak története monoton ismétlődések sorozatából áll. Nehéz eldönteni, hogy a történet melyik aspektusa jelentősebb: az eredeti gondolat sajnálatos hiánya, amelyet minden esetben a reformerek jelenítettek meg, avagy a csodálatos gyorsaság, amellyel az intenzív kötelező kontinencia (szexuális korlátozás) időszaka után az emberi szervezet megragadja a legkorábbi lehetőséget arra, hogy veleszületett vágyait közvetlen vagy perverz módon kielégítse. Néha az ember már azt a kijelentést hallja: azt kívánják, hogy élvezzék mind a magas kultúra előnyeit, mind töröljék el a kötelező kontinenciát. Az emberi szervezet eredendő természete azonban olyannak tűnik, hogy ezek a vágyak inkompatibilisek, még akár ellentétesek is. A reformer hasonlítható a bolond fiúhoz, aki arra vágyik, hogy megtartsa a tortát, de egyen is belőle. Minden emberi társadalom szabadon választhat: nagy energiával rendelkezik, vagy élvezi a szexuális szabadságot. Nyilvánvaló, hogy mindkettő egyszerre nem megy egy generációnál hosszabb ideig.[6]
Ha saját szexuális forradalmunkat vesszük, a „marad a tortából és eszünk is” fázis a 2000-es évek elejéig tartott volna. Most vagyunk abban a szakaszban, hogy el kell kezdenünk megfigyelni, hogy Unwin jóslatai hitelesek vagy hamisak.
Unwin úgy találta, hogy amikor a szigorú házasság előtti tisztaságot elhagyták, az abszolút monogámia, a deizmus, valamint a racionális gondolkodás is eltűnt a szexuális szabadság változásainak három generációja alatt. Szóval, hogy állunk most, amikor belépünk a saját szexuális forradalmunk óta a második generációba, a XX. század végén?
Ahogy megjósolták, az abszolút monogámia helyébe lépett a módosított monogámia. Az élettársi kapcsolat lett a norma. Bár voltak válások az 1970-es évek előtt, kultúránk fő csapásiránya továbbra is azt a nézetet tartja fenn, hogy a házasság az élethosszig szóljon, az élettársi kapcsolatokra némi ellenszenvvel tekintenek. Ez egyértelműen megváltozott. Azok, akik ténylegesen gyakorolják az egész életre vállalt házasságot, ők lettek a kisebbség. Olyan párokat jelent ez, akik a szexuális forradalom előtt születtek, és sokkal valószínűbb, hogy fenntartják egy életre szóló elkötelezettségüket a házasság iránt.
A deizmus rohamosan csökken, pontosan úgy, ahogy megjósolták. Az 1960-as évek előtt a racionalizmus és az istenhit kombinációja volt a norma a mainstream kultúrában. Nem csak az istenhit csökkent jelentősen az 1960-as évek óta, de van egy tendencia, hogy eltávolítsák Isten fogalmát a kormányzatból, az oktatási rendszerből, illetve a nyilvános fórumukról. Azok, akik még mindig hisznek Istenben, érzékelnek egy erős társadalmi nyomást, hogy tartsák meg maguknak deisztikus hiedelmüket. A maga helyén meglepő a babona [7] emelkedése, ami Unwin osztályozása szerint olyan, mint egy „monista” kultúra, két szinttel lejjebb a racionális kultúrától, ami volt a szexuális forradalom előtt. Hatalmas növekedés van a lakosság százalékos arányában, mely magát nem vallásosnak sorolja be, ez egy tünete a legalacsonyabb, „zoisztikus” szintnek Unwin kategóriái között.[8]
Elképesztő a gyorsaság, mellyel a racionális gondolkodás csökkent az 1970-es évek után. A helyén létrejött posztmodernt a „szkepticizmus, szubjektivizmus, vagy relativizmus", illetve az „okoskodás általános sejtése” jellemzi [9]. De ez lesz még rosszabb... a posztmodernizmus utat enged a „poszt-igazságnak”. A racionális gondolkodással éles ellentétben a poszt-igazság kultúra feladja „az igazság megosztott objektív normáit”, helyette érzésekhez, érzelmekhez folyamodik, amiben valaki hinni akar [10]. Az emberek most „azonosíthatják” magukat, mint valami, ami teljesen ellentmond a tudománynak és a racionális gondolkodásnak, és sok esetben teljes támogatást kapnak a kormánytól, illetve az oktatási rendszerektől. Nem csak úgy érzik az emberek, hogy joguk van azt hinni, amit akarnak, de bármilyen kifogás elfogadhatatlan és sértő még akkor is, ha azt támogatja az igazság és a logika.
Itt van egy Unwin idézet, ami különösen kapóra jött az elmúlt pár évtizedben a saját szexuális forradalmunk óta…
Ha megkérnének, hogyan definiálnék egy szofistát [látszattudós. A szerk.], azt írnám, hogy egy olyan ember, akinél a következtetés nem következik az előfeltevésből. A szofisztikát csak azok értékelik, akik között az emberi entrópia [rendezetlenségi mérték. A ford.] eltűnik; az ilyenek összetévesztik azt az alapos okkal. Azok között virágzik, akik kiterjesztették a szexuális lehetőségeiket egy intenzív kötelező kontinencia [megtartóztatás. A ford.] időszak után. [11]
Összefoglaló arról, hogy merre tart kultúránk, Unwin megállapításai alapján
Az az 1900-as évek első részében a mainstream nyugati kultúra racionalista volt, és megtapasztalták az óriási technológiai fejlődést — a lovaskocsitól az autókig; a hőlégballontól a szuperszonikus repülőgépig és űrhajó leszállásáig a Holdon; a logarléctől a számítógépekig. Unwin három fő előrejelzése — a racionalizmus, deizmus, és az abszolút monogámia elhagyása — mind jól halad, így a végső jóslat úgy tűnik, hogy hiteles lesz ... az egész nyugati civilizáció összeomlik a harmadik generáció idején, valahol ennek a századnak az utolsó harmadában.
A kultúránk lesz a kivétel?
Remélhetünk, de mindig van egy tendencia, akarni hinni azt, hogy „ez nem történhet meg velünk.” Unwin úgy írja le ezt a hozzáállást, mint „megbocsátható egocentrizmus”, egy „furcsa és kényelmes doktrína”, amely szembe megy az adatokkal, melyek arra utalnak, hogy a hanyatlás mintája „monoton” rendszerességgel fordul elő. Ez egy másik módja azt mondani, hogy „őrültség ugyanazt a dolgot még egyszer megtenni, de más eredményt várni”. Az elsődleges előrejelzések riasztó „fürgeséggel” bontakoznak ki.
Miért van egy ilyen „monoton”, tökéletes inverz összefüggés?
A régi mondás valószínűleg igaz itt is, hogy „a korreláció nem jelent ok-okozati összefüggést”. Unwin világossá teszi, hogy nem tudja, miért vezet a szexuális szabadság közvetlenül a kultúrák hanyatlásához, majd összeomlásához, bár azt sugallja, hogy ha a szexuális energiát visszafogják a cölibátus vagy a monogámia által, az átalakul egy sokkal hatékonyabb társadalmi energiává.
Talán ez az elsődleges ok, de nehezen tudom elfogadni. Mary Eberstadt legújabb kutatásai a tömeges gyilkosságokról jelentős emelkedést mutatnak a mentális egészségügyi problémák, (beleértve a depresszió) területén, az identitáspolitikai robbanás „ős-sikolyt” jelent az identitás elvesztése miatt.
Régen az biztosította az identitást, hogy hosszú távon együtt voltunk egy háztartásban, testvérekkel, jókora csoportnyi, identitással rendelkező unokatestvérek, nénikék, bácsikák között – ami elengedhetetlen a jóléthez. Eberstadt kimutatja és dokumentálja különböző tanulmányokkal, hogy a család megtizedelése volt a XX. század végi szexuális forradalom közvetlen következménye.[11]
Kutatásai azt mutatják, hogy a megnövekedett szexuális szabadság vezetett a család megtizedeléséhez, ami a családi identitás elvesztését eredményezte. Ez hozta létre Eberstadtnál az 'ős-sikolyt': hatalmas növekedés a mentális egészségügyi problémák területén, tömeggyilkosságok, az egymással háborúban álló extrém azonosságú csoportok növekedése... ez mind egy összeomláshoz közeledő társadalom tünete. Ennek láthatóan nagyobb a magyarázó ereje, mint Unwin pszichológiai feltételezésének, bár a kettő valóban szorosan kapcsolódhat, ahogy azt Eberstadt kimutatja.
Mind Unwin, mind Eberstadt jelentős bizonyítékot nyújt arra, hogy egy szexuális forradalomnak hosszú távú, pusztító következményei vannak a kultúrára és a civilizációra nézve. Ahogy Unwin megállapítja, „ezen társadalmak történelme monoton ismétlődések sorozatából áll”, és úgy tűnik, hogy civilizációnk követi ugyanazt a jól bejáratott utat az összeomláshoz.
Vissza a filozófiai gondolkodáshoz
Visszatérve a délutáni filozófia szemináriumhoz, eszembe jutott, hogy egyes erkölcsi törvények úgy tűnik, hogy korlátozzák az emberi örömöt rövidtávon, de megakadályozzák a nagy szenvedést, vagy a boldogságot és a kiteljesedést maximalizálják hosszú távon. Évek óta azt gondolom, hogy Isten erkölcsi törvényei nem egyszerűen egy rakás önkényes szabály azért, hogy korlátozza az emberiség szabadságát. Inkább olyan, mint egy használati utasítás, melynek az a célja, hogy megkímélje az embereket a szenvedéstől, miközben maximalizálja az ember virágzását. Unwin és Eberstadt kutatása erős racionális igazolást ad arra a kölcsönhatásra, hogy Istennek a szexualitásunkra vonatkozó erkölcsi törvényei, bár visszatartanak bennünket az azonnali örömtől, megvédenek a hatalmas, hosszútávú szenvedéstől, miközben maximalizálják hosszútávú virágzásunkat.
A cikk forrása:
kirkdurston.com/blog/unwin
