Talpra Magyar
11,6 E
50:35
Ha nem használ nem is árt. 2013 nyár végén, illetve az ősz folyamán 19 udvarhelyszéki faluban forgattuk, ahol 32 személlyel rögzítettünk beszélgetéseket. Célunk, hogy bemutassuk azokat a …több
Ha nem használ nem is árt.
2013 nyár végén, illetve az ősz folyamán 19 udvarhelyszéki faluban forgattuk, ahol 32 személlyel rögzítettünk beszélgetéseket. Célunk, hogy bemutassuk azokat a gyógynövényeket, amelyek megtalálhatók Udvarhelyszéken és amelyeket rendszeresen alkalmaznak különböző betegségek leküzdésében. Fontosnak tartjuk azt is, hogy ismertté és ezáltal elérhetővé tegyük azokat az adatközlőket, akik megtanulták a szülőktől és még emlékeznek arra, hogy régebb egyes gyógynövényeket hogyan használtak a mindennapokban.
A gyűjtés során élettörténeteket, szokásokat és hagyományokat találtunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a gyógynövényekhez vagy, ahogy sokan nevezték a „burjánok” gyógyító erejéhez. A beszélgetések folyamán kiderült, hogy „minden burján jó valamitől”, hogy tájegységenként különböző elnevezéssel más-más gyógynövény él meg, így ugyanarra a betegségre sokfélét használtak, sokfélét kevertek. Azt is elmondták, hogy szinte minden betegségre, „bajra” volt megoldás.…
több
manka
Hasznos!