Az, hogy Ferenc pápa visszavonul-e, ahogy egyesek sugallják, vagy sem, vagy hogy ő lesz-e a bibliai Antikrisztus, jelen pillanatban meglehetősen lényegtelen. Mert ő már most a helyére tette, és mozgásba hozta azt a funkcionális politikai, vallási és pénzügyi keretet, amelyen a Chrislam Egy Világvallás fog működni.
pokolafoldon.hu
CHRISLAM MEGERŐSÍTVE
Ferenc pápa vezetésével a világ vallásainak vezetői hivatalosan is elfogadták az emberi testvériség dokumentumát a 7. kongresszuson. Azzal, hogy a héten a 7. Világvallások …
Ha a muzulmánok komolyan veszik azt ami a Koránban áll, akkor itt nem lesz chrislam, csak iszlám. Idézetek a Koránból a csatolt képeken (az "írás népe a zsidók és a keresztények). Ennyit az "Ábrahámi Család"-ról, ennyit Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban aláírt "történelmi jelentőségű" dokumentumról, amelyben ez áll: "határozottan kijelentjük, hogy a vallások soha nem …több
A cikk utolsó mondata eddig elkerülte a figyelmemet - pedig ez a cikk hitelességét kérdőjelezheti meg: "Ez az egyik oka annak a sok közül, amiért azt mondjuk, hogy a római katolicizmus hamis kereszténység."