10:01
Ralfi
268
NEM VÁLTOZOTT STAGNÁL glóri hallelujah halle hallelujah, hallelujah Immaculata halleljuhah Ave Maria, nem változott stagnál a kopasz fejemben, a gyilkos daganat nézd egy picikét sem, s az ugyanaz …több
NEM VÁLTOZOTT STAGNÁL
glóri hallelujah
halle hallelujah,
hallelujah Immaculata
halleljuhah Ave Maria,
nem változott stagnál
a kopasz fejemben,
a gyilkos daganat
nézd egy picikét sem,
s az ugyanaz maradt
daganat mérete,
benne a cisztában
benne a fejemben,
amint volt korábban
hálával, örömmel
hirdetem most Nektek,
a Barátaimnak
s az egész világnak,
hogy tudjanak róla
Isten kegyelméből,
túlélője vagyok
gyilkos daganatnak,
már hét és fél éve
Csókay professzor,
műtötte meg fejem
hálás vagyok érte,
s imádkozom Érte
köszönöm jól vagyok,
olykor gyengélkedem
erőm nem a régi,
ám nem fáj a fejem
vérképem is gyenge,
lehetne az jobb is
de köszönöm élek,
lehetnék erősebb
testemben lelkemben,
lényeg az, hogy élek
a többi nem számít,
a többi mellékes
most nyugdíjas papként,
élek Helvécián
Csendes csendülőben,
imádkozva élek
és szentségimádást,
én naponta végzek
Hostia s Mária,
s a füzér imája
tartanak meg engem,
és mindkettőt végzem
Velük kezdem napom,
Velük fejezem be
napi imádságom,
hálásan mondhatom
boldog ember, boldog pap,
vagyok életemben
hálásan köszönök,
én minden kegyelmet
mit a Szent Istentől
kaptam életemben,
és kapok még most is
papi életemben,
hálásan köszönöm
imádkoztok értem,
áldjon meg Titeket
érte a Szent Isten,
megvallom őszintén
előző versemben,
mit ma Nektek küldtem
én voltam a fűzfa,
kit erdész kivágott
öreg fűzfa sorból,
hétfő óta vártam
MR eredményem,
és elmondom Nektek
hát én nem ezt vártam,
mert készült a lelkem
tudd meg a halálra,
ezért lett a versnek
éppen az a címe,
FŰZFA BALLADÁJA
magamban búcsúztam,
élettől baráttól
és a családomtól,
Csendes Csendülőnek
kármeli házától,
glóri hallelujah
irgalmas az Isten,
bűnöm ellenére
megmentette éltem,
a biztos haláltól
mert halld az utolsó
eredményem óta,
még mindig nem tudtam
szakítani végleg,
a finom paleo
fagyival, sütivel,
ezen nagy melegben
a kánikulában,
cukrászdába jártam
bár cukormenteset,
ettem én többnyire
mégis botor voltam,
és nem fegyelmezett
mert az igazság az,
tudtam, hogy nem szabad
nem válik javamra,
és egészségemre
ha Isten nem véd meg,
keze és irgalma
engem nem oltalmaz,
rég meghaltam volna
s mentem volna mennybe,
mert szenvedélybeteg
tudd meg lett a testem,
tudd meg lett a lelkem
úgy kívánom édest,
mint a ma született
gyermek anyatejet,
köszönöm imáitok
mit értem végeztek,
hogy megszabaduljak
én e függőségtől,
és szentül élhessek
szentebbül és szebben,
amint eddig éltem
mert azt mondja Isten,
angyala a Könyvben
aki igaz legyen,
az halld még igazabb
aki szent az legyen,
szentebb életében
mert ha eljön az ÚR,
és megítél minket
számon kér majd mindent,
különösen épp azt
nem lettünk szentebbek,
úgy ahogyan kérte
szava parancsolta,
nékünk mindörökre
Szent és Igaz Isten,
Dicsőség és hála
irgalmas Istennek,
a Szent Teremtőnek
és a Megmentőnknek,
mert Ő megtart minket
megszentel szabadít
és megszentel minket
most és mindörökre!
Dicsőség az Atyának
a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben
most és mindörökre,
glóri hallelujah
szálljon fel a hála,
százezernyi hála
irgalmas Istenhez,
most és mindörökre
hirdesse a nyelvem,
százerszer újra
hogy Ő szeret minket,
és csodát tesz keze
nyomorult lelkemmel,
nyomorult bűnössel
Te Deumot mondok,
énekel a lelkem
énekel a hála,
a boldog lelkemben
most és mindörökre,
glóri hallellelujah
most és mindörökre!