Igaz történet.
A SÁTÁN KUTYÁJA
épp százhússzal mentem
a pici kocsival
és elébem ugrott
a sátán kutyája
felfogni se tudtam
csak a kormányt fogtam
csattantunk egy nagyot
a Mami sikoltott
láttam a tükörből
a kutya kínlódott
felforrott a vizem
megálltam hát rögtön
a kobold röhögött
kocsim meg köhögött
mikor megnyugodtunk
a Mami megszólalt
elmondta, hogy tudta
tudta, hogy ez így lesz
megálmodta mindezt
az előző éjjel
ám csak akkor éppen
mind meghaltunk szépen
felborult a kocsi
a nagy ütközésben
forogva repülve
elszálltunk az éjben
tudta hát előre
de nem mondta nekem
ne legyek ideges
amikor vezetek
de az egész úton
magában csendesen
Máriát kérlelte
mentsen meg bennünket
odaálltam szépen
a roncs kocsi elé
kitártam a kezem
elmondtam hálásan
énekeltem hittel
megadtam Istennek
halld a dicsőséget
és Rábíztam mindent
mikor kocsim kész lett
a szerelő hívott
Mária ünnep volt
a Nagyboldogasszony
lám aki megmentett
Mária keze volt
arrébb tolta kissé
a sátán kutyáját
nem a kerék alá
került a nagy kutya
a két kerék közé
tette be Mária
hát nincs olyan ember
aki így tehetne
nincsen olyan ember
aki így tervezne
sátán is tervezett
bizony hogy készült rá
ő tette épp oda
ő lökte elébem
a pokol kutyáját
de arra nem gondolt
ott lesz majd Mária
aki a Mamimnak
előre elmondta
dicsérjük az Istent
dicsérjük Máriát
dicsérjük a Lelket
dicsérjük Szent Fiát
Ő mindig jó hozzánk
megáldja a szívünk
megmenti életünk
legyőzte a sátánt
a véres Golgotán
elvette hatalmát
megtörte derekát
letörte a szarvát
közel az idő már
mondjunk hát glóriát
készüljünk csendesen
nagyböjtre lelkesen
végezzünk szentgyónást
nem tudjuk mi vár ránk
jöhet a vírus is
jöhet egy kutya is
jöhet egy muzulmán
lázadás támadás
ne érjen váratlan
minket a számadás
tegyük a szívünket
Mária kezébe
tegyük le éltünket
Szent Kereszt elébe!
05:11