hu.news
1288

Papot tartóztattak le "tömeggyilkosságért"

A nigériai Abakaliki egyházmegyéből származó Timothy Ngwuta atyát decemberben tartóztatták le, miután elment segíteni barátjának, Jude Ariom orvosnak, aki az Ebonyi önkormányzati körzetben parkoló …több
A nigériai Abakaliki egyházmegyéből származó Timothy Ngwuta atyát decemberben tartóztatták le, miután elment segíteni barátjának, Jude Ariom orvosnak, aki az Ebonyi önkormányzati körzetben parkoló, leeresztett gumiabroncsú autóját szerette volna elvontatni - írja az AciaAfrica.org (április 25.).
Ehhez engedélyt is kapott a rendőrségtől. A gumiabroncsok felfújása közben azonban a helyi polgárőrök két csoportja további papírokat követelt. Egy vita után Ngwutát átadták annak a rendőrségnek, amelyik az engedélyt előzőleg kiadta. Az atyát börtönbe vetették, megkínozták, majd később óvadék ellenében szabadon engedték.
Meglepő módon március 8-án ismét letartóztatták, és öt mérnök elrablásával és meggyilkolásával, valamint rendőrök meggyilkolásával, szökésben való segédkezéssel, gyújtogatással és a közösségek közötti háború elősegítésével vádolták meg, mivel a szóban forgó autót állítólag e bűncselekmények elkövetéséhez használták.
Ngwuta hevesen tagadja az összes vádat, azt állítva, hogy nem …több
Bazsó-Dombi Attila
Sejhaj, az a lexus-imádat!