3
4
1
2
Bazsó-Dombi Attila
219
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában In: THEOLOGIA HITTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT KIADJA A KIR. MAGY. PÁZMÁNY PÉTER TUDOMÁNYEGYETEM HITTUDOMÁNYI KARA 1940., 7. …több
Ivánka Endre: A trichotomikus anthropológia a középkori és az ókori filozófiában

In: THEOLOGIA HITTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT

KIADJA A KIR. MAGY.
PÁZMÁNY PÉTER TUDOMÁNYEGYETEM
HITTUDOMÁNYI KARA
1940., 7.

Bevezető

Elvileg kétféle eljárás lehetséges azoknak a kérdéseknek filozófiai tárgyal nyilvánvalóvá válna, éppen azért, mert egy olyan rendszeren belül érvényesülnek, mely, ha lehetne, egyáltalában eltekintene tőlük és egy immanens, önmagába zárt és önmagában elégséges létrendet akarna kimutatni, a mindenkor öncélúnak, saját létének célját önmagában találónak értelmezett forma, az ἐντελέχεια elemzése alapján. Ha eltekintünk is a keresztény vallástól, mely szerint az ember jelenlegi földi állapota sok tekintetben csak mint az eredeti bűn következménye érthető, valamiképen minden vallásra vonatkozólag áll az, hogy az embernek ismert, tapasztalható földi állapotát nem tekinthetjük véglegesnek, az ember lelki aspirációit, magasabb rendeltetésében adott lehetőségeit teljesen kimerítő állapotnak; minden vallás, helyesen vagy helytelenül, azon alapszik, hogy az ember valahogyan kilép azokból a korlátokból, melyeket empirikus lénye neki szabott, több akar lenni, vagy legalább többet akar átélni, mint ami a saját természetében adva van, vagy ami normális élete, racionális gondolkodása számára hozzáférhető. Az «essentialis» szempontokból kiinduló filozófia számára viszont az ember adott természete, racionális gondolkodása, tapasztalható lényege az az alap, melyhez mindent mérnie kell, még azt is, ami ezen belül a természeten belül önmaga fölé mutatna; egy ilyen eljárás számára mindez csak periferikus jelenség lehet, «epigenetikus» kibővítése annak a természetnek, melynek ezek nélkül a tendenciák nélkül is elgondolhatónak, teljesnek, függetlenül fennállónak kell lennie.

A teljes tanulmány a feltöltött .pdf-ben.

Forrás:
hungaricana.hu/hu/view/PazmanyHTK_Theologia_07/