A pápa szándékára (Invocabo Nomen Domini)

Akinek lehetősége van naponta szentáldozáshoz járulni, annak a meghatározott feltételek teljesítése mellett naponta van lehetősége teljes búcsút elnyerni. És a búcsú elnyeréséhez szükséges „kegyes művek” meghatározásában az Egyház nem emelte túlzottan magasra a lécet. Naponta egy fél óra szentírásolvasás, fél óra szentségimádás, netán egyetlen családban végzett rózsafüzér. Nem furcsa, hogy a teljes búcsú elnyerésének lehetősége mégsem hoz már lázba sok hívőt? Egy karnyújtásnyira lévő lehetőség, ami már nem érdekel sokakat, ahogy valószínűleg a halottaink sorsa, a tisztítótűz és az üdvösség sem. Olyan valószerűtlenek és távoliak ezek?…
Persze, van olyan is, akit egyéb megfontolások vagy félelmek tartanak vissza. Mostanában többektől hallottam, hogy nem tudnak mit kezdeni a teljes búcsúk feltételéül szabott imával a „pápa szándékára”. Hogy „ennek az embernek” a szándékára imádkozzanak?! Még mit nem! Nem akarok merevebbnek látszani, mint amilyen vagyok, ezért Franciscusszal együtt mondom, hogy „ki vagyok én, hogy elítéljem emiatt őket?”. Érteni vélem ellenérzéseiket, de azért nem jó ez így. Még akkor sem, ha Franciscus szándékai között például ilyenek voltak 2022-ben:
A halálbüntetés eltörléséért. Imádkozzunk, hogy a halálbüntetés, amely sérti az ember méltóságát, szűnjön meg a világ minden országában.” (2022. szeptemberre)
A mindenki számára nyitott Egyházért. Imádkozzunk, hogy az Egyház, hűségesen és bátran hirdetve az Evangéliumot, legyen a szolidaritás, a testvériség és az elfogadás helye, és egyre inkább élje meg a zsinati szellemiséget.” (2022. októberre)
Az önkéntes szervezetekért. Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre” (2022. decemberre)
Ilyenkor vágyik vissza az ember a megboldogult régi szép időkbe, amikor az emberek jó esetben a pápa nevét tudták csak, és semmi közelebbit annak ilyen vagy olyan szándékáról, amely vagy megfelelt az Egyház szándékának, vagy éppen nem. A fentiekben említettek is oan naon szép és korszerű szándékok, ugye? De valahogy nehezen venném rá magamat, hogy egy-egy hónapig ezekért imádkozzak. Elfecsérelt időnek tűnne. És főképp értelmetlennek, mert ezek olyan szándékok, amelyeknek semmi köze az Egyház hivatásához és küldetéséhez, vagy csak annyi, hogy esetenként ellenkeznek azzal. Ezek José Maria Bergoglio szándékai, amelyek, még akkor is, ha ő Franciscus néven pápa, személyes szándékok, nem az Egyház szándékai. Imádkozzon értük tehát ő, ha akar.
Na, de Famulus, ha nem értesz egyet José Maria szándékaival, akkor már nem vagy teljes egységben az Egyházzal, és akkor oda a teljes búcsú lehetősége! Nos, ahogy egykori tanárom bölcsen – és felettébb titokzatosan – mondta: „Nincs kizárva, miszerint lehetséges, ámbár nem valószínű”.
De akkor mit tegyünk?
Választhatjuk a szent együgyűséget a pápa szándékára való imánál: elimádkozzuk a Miatyánkot és Üdvözlégyet a Dicsőséggel, anélkül, hogy a jezsuiták által kezelt pápai imavilágháló létéről egyáltalán tudomást vennénk. És joggal tesszük, hiszen miért lenne kötelező Franciscus twittereit, a magyarkurírt, netán a jezsuiták oldalait olvasni? (különös tekintettel arra, hogy a szentgyónásban megfogadjuk a bűnre vezető alkalomtól való tartózkodást is).
De fordulhatunk a régiek tanításához is, hogy megértsük a pápa szándékára mondott ima mibenlétét. Például Hieronymus Noldin SJ művéhez |De sacramentis : Noldin, H(ieronymus), 1838-1922| , amely szerint a Szentatya szándéka ez:
az Anyaszentegyház felemelkedése (győzelme, dicsősége), az eretnekségek megszűnése (na jó, valójában kiirtása…), a hit terjesztése, a bűnösök megtérése és béke a keresztény fejedelmek között. („Preces recitandae sunt ad intentionem summi pontificis, cuius intentio est exaltatio s. matris ecclesiae, exstirpatio haeresum, propagatio fidei, peccatorum conversio et pax inter principes christianos. Non requiritur explicita, sed sufficit haec implicita intentio: ad intentionem rom. pontificis vel ad debitam intentionem, quam omnes habent, qui preces ad lucrandam indulgentiam recitant.”- ld. idézett mű 372. oldala)
Ennek kell lennie, tehát ez a pápa szándéka.
Ha Franciscusnak az Egyházétól eltérő szándékai vannak, azért nem kell imádkoznunk a teljes búcsúhoz.

Forrás:
A pápa szándékára
Bazsó-Dombi Attila shares this
1220
Cui prodest?!
Zarándok
Cui prodest