Így is lehet

Mesterséges anyaméh

Annaszu shares from charisma
560
wordpress.com

n+1

Eddig önkéntelenül is úgy gondoltam, hogy az elnéző türelmet sosem lehet megbánni, de egy n+1-es sorszámú öreg tévtanító tévedhetetlenül megtanított arra, hogy mégis. Az idén ugyanis, akárcsak …

Invocabo nomen Domini: Nincs itt semmi probléma?

Tovább a tartalomhoz Keresés Invocabo nomen Domini MENÜ Keresés kinyitása Nincs itt semmi probléma? Ha már nincsenek erényes és hívő emberek, mert szemetet fújtak össze az idők jelei és szelei, …More
Tovább a tartalomhoz
Keresés
Invocabo nomen Domini
MENÜ
Keresés kinyitása
Nincs itt semmi probléma?
Ha már nincsenek erényes és hívő emberek, mert szemetet fújtak össze az idők jelei és szelei, legalább a természetellenes perverzióktól terheltektől kellene óvakodni a vezetők és tanítók kiválasztásánál. Mert ők az állapotukkal járó elsötétülés folytán már képtelenek a valóságnak megfelelően értékelni, sőt a logika szabályait sem értik. Így ha mégis őket nevezik ki, könnyen olyan tanítóhivatali dokumentum jelenhet meg, amelynek már a címe és első mondata is súlyos tévedés. Ahogy most is történt. Többek között erről a tévedésről szól Edward Feser írásának részlete. Ajánlom azoknak, akik az eretnekségek sorjázásába belefáradva a “csak a jót nézzük benne” alapelvet hirdetve nem akarnak tudomást venni a valóságról.
A Hittani Dikasztérium (DDF) közzétette a Dignitas Infinita című nyilatkozatot az emberi méltóságról. Én is legalább annyira belefáradtam abba, hogy mára már megszokottá vált a …More

Egy másik történet.

A szépkorú házaspár reggelizik. A hölgy, mint minden reggel, pirítja a félbevágott zsömléket. Már majdnem nyújtaná mint mindig a felső részt, de gondol egyet, maga elé teszi, és az alsót nyújtja …More
A szépkorú házaspár reggelizik. A hölgy, mint minden reggel, pirítja a félbevágott zsömléket. Már majdnem nyújtaná mint mindig a felső részt, de gondol egyet, maga elé teszi, és az alsót nyújtja a párjának. A párjának könnybe lábad a szeme és hálásan így szól. Ó drágám, köszönöm. Tudod, én ki nem állhatom a felső részt, kedvencem az alsó, de sosem szóltam, mert azt gondoltam, neked is, ezért lemondtam róla a javadra.

Éden kertjei 1992

Éden kertjei 1992 Az olasz rendező és forgatókönyvíró, Alessandro D'Alatri, a kilencvenes évek végén kezdett el Jézus élete iránt érdeklődni. Az alkotó figyelmét egy kevésbé ismert, tulajdonképpen …More
Éden kertjei 1992
Az olasz rendező és forgatókönyvíró, Alessandro D'Alatri, a kilencvenes évek végén kezdett el Jézus élete iránt érdeklődni. Az alkotó figyelmét egy kevésbé ismert, tulajdonképpen a Bibliában nem is szereplő, időszak keltette fel: a tizenegy éves gyermek Jézus első látogatása a jeruzsálemi szentélyben és a harmincéves mester tanítvány toborzása közötti évek. Láthatjuk drámai útját a sivatagban, amint a fiatal Messiás Istent keresi, amint fogadott apja, József, tanítja és amikor rádöbben nehéz sorsára. A rendező, miután részletesen áttanulmányozta az Evangéliumokat és más korabeli dokumentumokat, továbbra sem érezte magát járatosnak a témában. A forgatókönyv végül csak a zsidó származású író, Miro Silvera segítségével született meg. A filmet az egyház is elfogadta, külön kiemelve a katolikus és a zsidó kultúra szálainak érdekes összekapcsolását. A történelmi hűségre különös figyelmet szentelő alkotók Marokkó tájain forgatták a történetet 1700 statiszta közreműködésével.…More

Akinek füle van, hallja meg!

Akinek füle van, hallja meg! George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, …More
Akinek füle van, hallja meg!
George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga kalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:
,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a kalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:
- Na, mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük? - Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem …More
Annaszu shares from lowoa
58
Eljött a Gonosz uralma Nem csak hogy természet adta jogunk, de társadalmi kötelességünk is fellépni a senki által meg nem választott hatalmaskodók uralmi törekvései ellen. Itt az idő. Forrás: Neil …More
Eljött a Gonosz uralma
Nem csak hogy természet adta jogunk, de társadalmi kötelességünk is fellépni a senki által meg nem választott hatalmaskodók uralmi törekvései ellen. Itt az idő.
Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Neil Oliver: Evil is now here in Scotland, but it’s comin…
14:58
Annaszu
414

Az idő alkalmazásáról

Desertumlocum Az idő alkalmazásáról Grou Atya: Kézikönyv Belső Lelkek Számára. AZ emberiség nagyobb része rosszul használja fel az idejét ; sokan mások tökéletesen zavarban vannak az idejükkel,…More
Desertumlocum
Az idő alkalmazásáról
Grou Atya: Kézikönyv Belső Lelkek Számára.
AZ emberiség nagyobb része rosszul használja fel az idejét ; sokan mások tökéletesen zavarban vannak az idejükkel, és nem tudják, hogyan használják fel, vagy inkább, hogyan veszítsék el; egyetlen céljuk, hogy elpazarolják, hogy kellemesen teljen el számukra, vagy legalábbis anélkül, hogy fáradtnak és unottnak éreznék magukat. Sikerül ez nekik valaha is ? A tapasztalat azt tanítja, hogy azok az emberek, akik a legmohóbban vágynak az élvezetekre, hamar eltelnek vele, és hogy az undor, a fáradtság és a tétlenség hamarosan elviselhetetlenné teszi őket, még saját maguk számára is. De sajnos, ha már megszerezték ezt a tapasztalatot, nagyon ritkán profitálnak belőle: a rossz szokások kialakultak; túl sokba kerülne a jó szokások átvétele: továbbra is úgy élnek, ahogy eddig éltek, bár már nem hízelegnek maguknak a boldogság reményével, amit egykor magabiztosan vártak. Jaj azoknak, akik visszaélnek az idejükkel és …More

Ételszentelés Csíkszeredában

Annaszu shares from FATIMA SZÁZ
2.4K
A nyugati civilizáció hét halálos sebe - P. Barsi Balázs OFM. A nyugati civilizáció hét halálos sebe: 1) A szakrális (Isten-) érzék elvesztése 2) Szekularizmus (világiasság) 3) Relativizmus 4)…More
A nyugati civilizáció hét halálos sebe - P. Barsi Balázs OFM.
A nyugati civilizáció hét halálos sebe:
1) A szakrális (Isten-) érzék elvesztése
2) Szekularizmus (világiasság)
3) Relativizmus
4) Vallási szubjektivizmus (”minden vallás egyforma”)
5) Hedonizmus
6) Morális (erkölcsi) összeomlás 7) Antropológiai mutáció (az ember leépítése)
29:26

MIT TETTÉL VELEM, URAM?

MIT TETTÉL VELEM, URAM? Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna. Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt …More
MIT TETTÉL VELEM, URAM?
Nincs gyermekem, pedig nagyon szerettem volna. Sokszor próbálkoztam. A kilencedik kísérletezéskor már erősen reménykedtem. A hetedik hónapban voltam. A hét hónapot megélt magzat már meg szokott maradni. Még tíz nap hiányzott! Rosszul lettem, kórházba kerültem. Imádkoztam, ostromoltam az eget – hiába. Világra jött, öt percig élt, csuklott és meghalt. Számomra összedőlt a világ. Az egyik ápolónő mit sem törődve a politikai rendeletekkel, megkeresztelte: Ákos lett a neve.
Kértem, adja a karomba. Lemosta, bepakolta, odaadta. Magamhoz szorítottam! Patakokban folytak a könnyeim. Szólítgattam, beszéltem hozzá. „Miért nem sírsz? Nincs hangocskád? Parányi kezecskéidet miért nem mozgatod?” Nem akartam kiadni a kezemből. A lelki fájdalomtól szinte nem is voltam magamnál. Uram, Istenem, mit tettél velem? – kérdeztem folyton. – „Ez valóságos Ráchel siralma” – mondta az orvos. A magzatokat a kazánházba szokták dobni. Őt nem engedtem, élt, neve volt, anyakönyvezték. – Ilyen …More

Fekete István: A széna

A széna Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen …More
A széna
Az úgy van, hogy a széna egyszer csak - elfogy így tavasz táján. Ennek oka vagy az, hogy jó a széna és eszi a jószág, vagy az, hogy csak turkál benne és többet kell neki adni, hogy érjen is valamit. Lám, a gyenge bort is ihatja az ember vödörszám, legfeljebb elszomorodik tőle, ami felesleges erőfeszítés, mert a búbánat megterem magától, míg a jó bortól elég egy literrel a kellő és hősien vidám érzelmek elérésére.
Szóval: a széna elfogy. De nem egészen. Úgy van ezzel az okos ember, mint az autó a tartalékbenzinnel, amelynek elégnek kell lenni a legközelebbi benzinkútig. A tartalékszénának pedig elégnek kell lenni addig, amíg a jószág szaglászni nem kezd az ajtó felé, ami azt jelenti, hogy van már zöld takarmány odakint, tehát ide vele azzal a finom idei lucernával, érezzük a szagát.
Az a szénatartalék néha odahaza van, néha azonban kint marad a domboldalon éppen azért, hogy ne lehessen hozzányúlni, de egyben figyelmeztesse az embert, hogy egy hónap még a világ, azaz az etetnivaló. …More
ancilla456
Jó volt olvasni!
Annaszu
Ezt hogy kéne meggyónni???

A Húsvét részesei leszünk-Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból

Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból (Oratio 45, 23-24: PG 36, 654-655) A Húsvét részesei leszünk, most még csak előképileg, bár ez a kép már tisztább, mint az ószövetségi volt. (Maga …More
Nazianzi Szent Gergely püspök szónoklataiból
(Oratio 45, 23-24: PG 36, 654-655)
A Húsvét részesei leszünk, most még csak előképileg, bár ez a kép már tisztább, mint az ószövetségi volt. (Maga a Húsvét ugyanis az Ószövetségből való; de ki merem mondani, hogy az a Húsvét még az előképnek is csak homályos képe volt.) Nem sok idő múltán azonban következik a még tisztább és még igazibb Húsvét, tudniillik akkor, amikor az Ige azt az újat fogja inni velünk együtt az Atya országában, és világosan elénk tárja, és tanítja mindazt, amit most még nem fedett fel a maga teljességében. Mert mindig az számít újnak, amit most fog fel értelmünk.
Hogy milyen az az ital és annak vétele, arról beszélni a mi dolgunk. Krisztus dolga pedig tanítani, hogy a tanításban részesedjenek tanítványai is. Mert annak tanítása, aki táplál, eledel.
Tégy róla, hogy mi is részesei legyünk a törvénynek, nem betű szerint, hanem evangéliumi módon, tökéletesen, és nem töredékesen, mindörökre, és nem időlegesen. Tegyük fővárosunkká …More
Kapisztrán
Küld el Urunk számunkra mielőbb a "prófétát", hogy a kiszáradt "csontok" életre keljenek, és a ránk szakadt sötétséget elűzze a felragyogó VILÁGOSSÁG!

A Vatikán igazi urai

A szürke pápa - a Vatikán igazi urai Vatikán igazi urai - A szürke pápa

Nagyapám tanítása

Nagyapám tanítása::- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy …More
Nagyapám tanítása::- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor …More
ancilla456
A forrást illene jelölni…
4 more comments

Fekete István: Déli szél

Déli szél Két varjú egymásra nézett a fatetőn. Két öreg varjú. Hajnal volt éppen, s a mozdulatlan két fekete madár fekete szemében benne volt a dermedt hómezők végtelensége és benne volt a …More
Déli szél
Két varjú egymásra nézett a fatetőn. Két öreg varjú. Hajnal volt éppen, s a mozdulatlan két fekete madár fekete szemében benne volt a dermedt hómezők végtelensége és benne volt a vörösen kelő nap.
– Mi lesz? – kérdezte az egyik szeme, mire a másik csak lenézett a fa alá, ahol megfagyott varjak írták az éjszaka újságját.
– Ha így megy az idő: ez jön.
Most van a leghidegebb, most kel a nap. Ha a hideg benyúl a tollak alá, csak lefordul a varjú a fatetőről, és az éhes rókák sovány lakodalmat tartanak hazamenőben.
A nap lassan mozgott lefelé, szemlélődve, mintha számba akarta volna venni, hogy mi változott tegnap óta, ámbár nem változott semmi. A fejsze elkeseredetten nézi a fűrészt, amelynek kötele már csak kóc, és a fűrészbak úgy áll ott a pajtában megroggyanva, mintha azt mondaná: Hát ami sok, az sok! Megbolondult ez a tél?
A fűrész minden fogával vicsorog:
– Nyugalom, öreg testvér, elfogyott a tavalyi fa, most jön az idei. Jó, szívós… Hej, hej, az lesz csak a parádé! Emelkedik …More

Prohászka: Feketevasárnap

Feketevasárnap Lehetetlenség, hogy Krisztus egymaga függjön a kereszten. Éppen úgy lehetetlenség, hogy a Megváltó egymaga szenvedjen, és hogy az ő szenvedése szét ne áradjon. Egy jó lélek Krisztus …More
Feketevasárnap
Lehetetlenség, hogy Krisztus egymaga függjön a kereszten. Éppen úgy lehetetlenség, hogy a Megváltó egymaga szenvedjen, és hogy az ő szenvedése szét ne áradjon. Egy jó lélek Krisztus minden szenvedését szétszedi. Hogyan is volt az?... Az egész nagyböjti meditáció a történelmi szenvedés szétszedése. Akkor mindenki hitetlen volt. Csak egy lámpa világított: a boldogságos Szűz. Az ő szíve volt az a finom felvevő közeg, mely az egész Krisztust és annak minden szenvedését átvette. Aki a boldogságos Szűz lelkébe behatol, látja az egész Krisztus szellemét.
Prohászka Ottokár: Legyetek világtó emberek

A fehér tigris 2012

A Fehér Tigris 2012-ben bemutatott orosz háborús film. A második világháború alatt játszódó misztikus történet feltűnő fordulatokat is tartalmaz. Zenéjét Richard Wagner műveiből állították össze …More
A Fehér Tigris 2012-ben bemutatott orosz háborús film. A második világháború alatt játszódó misztikus történet feltűnő fordulatokat is tartalmaz. Zenéjét Richard Wagner műveiből állították össze. A film és alkotói négy díjat és hét kategóriában jelölést kaptak. Megjelenés dátuma: 2012. május 3. (Oroszország) Rendező: Karen Sahnazarov Díjak: Golden Eagle Award for Best Original Score, Jelölések: Nika-díj a legjobb filmnek, Nika-díj a legjobb jelmeznek, Zenéjét szerezte: Jurij Pot
Fehér tigris (2012 feliratos)
Annaszu
Az egyik tankvezető 99%-os testi égésből csodás módon fölépül. Beszélnek hozzá a tankok... a hirhedt tigris sem igazi....vagy mégis? Senki nem …More
Az egyik tankvezető 99%-os testi égésből csodás módon fölépül. Beszélnek hozzá a tankok... a hirhedt tigris sem igazi....vagy mégis? Senki nem tudja. Pazar színészi játék, fordulatos, nem unatkozós, gondolkodtató film.
Annaszu shares from Kamil Horal
52.8K

OSTATNIA...Wieczerza...stara legenda o malarzu Leonardo Da Vinci i nieznanym młodzieńcu

OSTATNIA...Wieczerza...stara legenda o malarzu Leonardo Da Vinci i nieznanym młodzieńcu Stara legenda o malarzu Leonardo i nieznanym młodzieńcu... w znanym na całym świecie obrazie Ostatnia Wieczerza …More
OSTATNIA...Wieczerza...stara legenda o malarzu Leonardo Da Vinci i nieznanym młodzieńcu
Stara legenda o malarzu Leonardo i nieznanym młodzieńcu... w znanym na całym świecie obrazie Ostatnia Wieczerza. ..ponad 500 lat temu...
Leonardo Da Vinci w Mediolanie od 1495 roku poszukiwał postaci do swojego najsłynniejszego obrazu – Ostatniej Wieczerzy. Chciał namalować apostołów według swego wybranego narodu, który uosabiał wierzenia malarza. że ich postacie i twarze sugerowały wyraz apostołów. Często przejeżdżał przez Mediolan i zauważał ludzi i mężczyzn, których jego wewnętrzna duchowa wizja utożsamiała z twarzą i postacią apostoła z obrazu... Dlatego też słynny obraz przedstawia ludzi tamtych czasów, którzy użyczyli swojej postaci, twarzy i sylwetki ukazywał się poszczególnym apostołom i stał się nieśmiertelny... aby żyć na zawsze w tym tajemniczym obrazie...
Leonardo błąkał się po mieście w poszukiwaniu... lecz najtrudniej było odnaleźć postać i oblicze Jezusa... młodego Jana i Judasza. Przez …More
agnieszka123
Piękny młodzieniec
jac05
Kobieta to czy mężczyzna na tym obrazku ? 🤔
3 more comments