3
4
1
2
Bazsó-Dombi Attila
1201
Véghelyi Péter: El vagy Él mindenek forrása és teljessége El Az idővel kapcsolatos eddigi eszmefuttatásaink mind az el gyök értelmének feltárására irányultak, ám mit is jelent e szavunk valójában …More
Véghelyi Péter: El vagy Él mindenek forrása és teljessége

El

Az idővel kapcsolatos eddigi eszmefuttatásaink mind az el gyök értelmének feltárására irányultak, ám mit is jelent e szavunk valójában? Elsőnek most nézzük meg a finnugrista TESz-t (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3+1 kötet 1967-1984), hogy a későbbiekben ne törjük meg a CzF által okozandó izgalmak lendületét.
el (TESz): „Magyar fejlemény. Az elő¹ névszó […] alapszavával is azonos el- 'elülső rész' főnévből keletkezett az ~é (~í) irányhatározóraggal. Az eredeti elé (~elí) alakból, amely az elé határozószóval és névutóval azonos, a későbbi el alakváltozat a formánsokban gyakori redukcióval: a szóvégi hosszú magánhangzó rövidülésével és lekopásával jött létre. Eredetileg előre irányulást kifejező határozószó volt; ebből vált – már az ómagyar korban – az eltávolodást*, a cselekvés előre irányulását, majd megkezdődését, felerősödését, folytonosságát**, bevégzését, megszűnését, célon túl folytatását stb. jelölő igekötővé. […] Az a nézet, amely szerint az el határozószó szláv igekötők tükörszavaként vált igekötővé, téves. Hasonló fejlődés az alapszó rokon nyelvi megfelelőinél is megfigyelhető.”
Az el szó a finnugrista felfogás szerint azon ritka szavaink egyike, ami a sajátunk, nem másoktól kölcsönöztük. A hangok jelentéséről – nem meglepő módon – nem esett szó, viszont a CzF-et olvasva megfigyelhetjük a kísérteties hasonlóságot a két szócikk között. Most pedig megint forduljunk jó barátunkhoz, a CzF-hez, hogy lássuk a XIX. században mit gondoltak e szó jelentéséről.
el (CzF): „Jelent 1) általán mozgást, bizonyos helyről kimozdulást, legyen ez távozás, vagy közelítés […] 2) Folytonosságot időben és térben, vagyis tartósságot, és terjedelmet. […] 3) valamely fogalomnak igehatározókban nyomatosbitására szolgál, s ekkor nagyon, fölötte, egészen értelemmel bírván felső fok gyanánt áll. Elannyira szerettem őt. Elvégre megtörtént, mit vártam. Elmessze távozott. Elkésőre. Elvalahára. És jövének mind elhozzáiglan. A templomnak soperláha ketté szakada felől mind elaljaiglan.*** (Tatrosi codex). Kiváltképen igeszókkal és származékaikkal öszvetéve jelent teljességet, teljes elvégzést, valami egészet, befejezést, sőt a tárgyhoz képest mértéken túl levőt, tulságost is […]
Ugyanezen el gyök illetőleg l hang számtalan más szók, ragok és képzők alkotásában is nagy szerepet viszen, péld. a mennyiben mozgást jelent: ill-an, v-ill-an, ol-d, h-ull, m-úl, k-ull-og, cs-el, f-el, ny-il, ny-ul; így: száll, kél, küld, szél, túl, által (el-túl) dúl, vál, villan, csillog, mállik, ballag, bolyog, billeg, pille, ból ből, (ba-el) ról ről, tól től ragok stb. a mennyiben folytonosságot jelent: él, ül, áll, hely, jel, tele, tölt, föld, völgy, mély, mell, bél, bel, való stb.”

A magyar el szó folytonosságot, teljességet kifejező voltának birtokában, emlékezzünk vissza a német vor (elő) → Vorgang (folyamat, lefolyás) → Vorgänger (előd) (A kifordult idő) azonos távolodást, folytonosságot jelentő szavak jelentéstartalmára. Ez megint nem a véletlen következménye, hanem a valamikor egységesen létezett közös ősnyelv értelmi lenyomata. Ezzel eljutottunk kutakodásunk velejéhez, az el szó lényegének feltárásához!
el (CzF): „elvont gyök elő, eleinte, első, eldőd, eleve, s az újabb alkotásu elnök, előd, elv származékokban. Ezen származékokból itélve jelentése: lény, mely más lényeket megelőz, felülmúl. Legközelebbi rokona hangban és értelemben sinai [kínai] nyelven: li, mely Schott Vilmos Vocabularium Sinicum-ában így értelmeztetik: rerum omnium principium non materiale, sed materiale inclusum. lumen naturæ, indicans quid faciendum sit quidve fugiendum. recta rerum ratio. recte disponere, gubernare****. Továbbá a csagataj allï (elül való rész, azaz elő, fn. valaminek eleje, Abuska). Szintén egyezni látszanak vele a héber אֵל (erő; erős, hatalmas; isten), אֱלוֺהַּ (isten), אוּל (fejdelem, fejdelemség), arab evvel (elő, előbbi, első; honnan a török ewelki = első), iláh vagy alláh (Isten), török ilk (első), latin elementum stb. A magyarban rokon vele er gyök, ered, eredet, ereszt stb. szókban.”
A CzF szócikke még a következő szórokonításokat tárgyalja: mozgást jelentve: a szanszkrit il; német: eilen; hellén: έλάω, ίαλλω; holland: ylen; francia: aller; svéd: ila; dán: ile; folytonosságot, teljességet jelentve: szanszkrit: alisz (sok, tele), alan (fölötte), al (tölt), latin: alo, hellén: έλω, έλύω, έίλω, ούλος, όλος; német: all, viel, voll; csagatáj: ulug v. uluk (nagy)

* A mozgás az egyik jelentése az l hangnak, de ezt a CzF majd kifejti.
** A folytonosság szintén az l jelentéshajlamai közé tartozik. Ha ezt tudjuk, akkor nem lepődünk meg az el szó valódi jelentésén. De ezt is kifejti majd a CzF a szócikkében.
*** Döbrentei: Régi Magyar Nyelvemlékek, 1842, Harmad: I.120 / 53. levél; „Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig.” (Mk 15,38)
**** A dolgok alapelve (princípiuma) nem anyagi természetű, hanem anyagi természetbe zárt. A természet világa is mutatja, hogy mit kell tenni, vagy mit kell kerülni. A dolgoknak helyes az értelme. Helyesen elosztani, irányítani.

A teljes tanulmány a feltöltött .pdf-ben

Forrás:
El vagy Él mindenek forrása és teljessége